2011. december 4., vasárnap
A médiákról - 3 (és a népszámlálásról* megint)
“A nyugati társadalmakban a média lett a döntő csoportszervező erő. A közös hiedelmek végtelenül leegyszerűsített politikai jelszavakban, a közös akciók szavazásban, a közös konstrukciók pedig sokszor már csak a fogyasztásban jelennek meg.”
Csányi Vilmos: Az emberi természet, 272. o. (Sanoma kiadó, 2006)
Ismétlésül: A média negatív beállítottsága -1, -2.
Na, most akkor a népszámlálás mi volt? Valakiknek a közös akciója egy közös hiedelmükre épülő kormányzati konstrukció működtetésére?
Igen, mind a három elem megvan, csak a valakiket sohase láttam, sohase hallottam sohase olvastam, ha megszólítom, nem reagálnak, talán nicsenek is. Mint Kafkánál.
---------
* Persze, hogy nem a népszámlálásról beszélek, ez csak példázat.
2011. november 11., péntek
Népszámlálás, 2011 -2
Ezt meg én mesélem
Hallottuk a híradásokban - a médiákban - unos-untlan, hogy népszámlálás van, mettől meddig tart, és az adatszolgáltatásnak mi a módja, és hogy kötelező. Azt azonban senki nem mondta el, hogy:
A népszámlálás egyúttal lakásszámlálást is jelent, mert az embereket a lakhelyükön, a lakásuk szerint kell elérni és megszólítani.
Az adatszolgáltatásért nem a lakás tulajdonosa, hanem a lakásban lakó felel.
Miért maradtak ki? Nem volt se hírszerkesztő, se kormányszerv, se szakértő, akinek eszébe jut, hogy ezek az információk is kellenek? Hogy félreértéseket előznének meg, megkönnyítenék emberek munkáját?
A közszolgálat nem arra való, hogy értelmesen informálják a hallgatót?
Erre nincs igény?
Nem a háttérműsorokra gondolok, azokat nehéz elcsípni, kevesen hallgatják, hanem a rendszeresen megszólaló híradásokra.
A médiáról még írtam ezt itt.
És, persze, hogy nem a népszámlálás a legnagyobb problémánk most. Ez csak egy egyszerűen megfogalmazható, mindenki számára érthető példa, amin a jelenséget bemutatom. Amit ebben a blogban már sokszor bemutattam. És egyúttal alkalmat ad nekem, hogy a jelenségen újra jól kétségbe essek. Olvasó, ne hagyj magamra, ess kétségbe Te is.
-----------------
A fene egye meg az ilyen társadalmat, amelyik nem képes saját magával normálisan kommunikálni
Nem érdemli meg az életet
Nem érdemli meg a demokráciát
Menjen tönkre
Földjét vegye meg az ukrán,
Házát árverezze el a bank, vegye meg a holland
Pénze rohadjon meg ott ahol van, valamelyik alapkezelőnél
Munkahelyét vegye meg a németLánya meneküljön el egy olasszal, párja egy spanyollal, kutyája-macskája világgá
Dideregjen Szenteste a járda szélén ülve
Dögöljön éhen pisiszagú rongyaiban egy aluljáróbanDe csak, miután kifizette a büntetést, a százötvenezer Ft-ot.
Ne temessék el, kár a pénzért, sírhelyért
Csatornából szivárogjon szét a tengerekbeÉs ezután se legyen békéje
Szülessen újra patkányként, akit irtanak
Hiénakutyaként éljen a kipusztulás szélén
Vagy rovarként
Legyen csótány a küszöb alatt, akire rátapos az új lakó (a holland) naponta többször
Morzsolódjon széjjel
Vonagló gondolatfoszlányként keresse a helyét az űrben az idők végéig hiábaNe is emlékezzen rá senki, hogy ilyen tehetetlen hülye nép élt valaha.
------------------
Azonban az új lakóknak sem lesz nyugta itt.
Rémséges elmebaj terjed el közöttük: azt kezdik képzelni, hogy az idő visszafelé telik
Előbb leszel kezdő, buta idős, aztán okos gyerek, és legtapasztaltabb az újszülött
Emlékeid majd később történnek meg, és a múltban még akármi megeshet
A kicsiket nem fogják táplálni, táplálják ők a felnőtteket
A gyerek tartsa el szüleit
A felnőttek nem dolgozhatnak, hiszen ők még buták és tehetetlenek
Szeretteik ismeretlenek, mert csak később fognak megismerkedni
A tárgyak jelentését elfelejtik, de tiszta pillanataikban azért ráírják minden dologra a nevét
Ráírják barátaikra is, de mindig más név jut eszükbe
Cetlikkel díszített karácsonyfa lesznek
És állati dühvel esnek egymásak, mint betolakodó idegennek, apa és fiú, testvér és testvérEmlékeik nincsenek
Jövőjüket elfelejtették
Múltjuk nincs, talán nem is lesz
Jelenüket nem értik
Egymást nem ismerikPedig nem is tehetnek az egészről
A tükrökkel lesznek bajban igazán, azokra nem tudnak mit írni
Onnan a nevesincs, nyüszítő rettenet néz vissza rájuk
Betiltják a tükröket
Akinél tükröt találnak, tükrök közé zárják, amíg őrjöngve le nem tépi saját arcáról a húst
A tavakat folyton kavarják, hogy ne tükrözzenek
Aztán inkább kiszárítják
A halakat egészben lenyeletik az újszülöttekkel, vagy a nők méhébe nyomják
A hegyeket ledarálják és a tavak fenekét kősivataggal terítik be
Az idelátogató külföldi kitágult pupillákkal, eszelős idegenként támolyog haza
Családját nem ismeri többé meg
Szomszéd népek vastag falakkal húznak karantént körülötte
Hálóiktól madár, lepke, légy sem repülhet ki innen
Exobolygók előbb lesznek lakhatóak, mint ez az országMert iszonytató, sohasem volt kórral fertőz majd a föld,
Melynek egykori lakói leszoktak arról, hogy közös dolgaikat
Korrekt, értelmes módon megbeszéljék.------------------
Népszámlálás, 2011.
Számlálóbiztos barátom meséli“Fölhívott egy lakos a körzetemből - ebben az esetben adatközlő a lakos titulusa -, hogy nála még nem jártam.
- Hol tetszik lakni – kérdeztem.
Megmondta
- Hát azt a címet én üres teleknek láttam!
- Nem üres az, itt lakom.
- És, hogy is találom meg? Mi van kiírva?
- Semmi.
- Hol menjek be?
- Csörögjön rám, és kijövök.Odamentem, a telken se felirat, se kapu, se csengő, se házszám, se postaláda, kiszámoltam, hogy ez lehet az. Csörögtem. Kijött egy tag, kimászott egy kerítéslyukon, udvariasan köszönt, invitált a lyuk felé. Bemásztunk. Bent a fák között rendes egyszerű házikó.
Töltöm az űrlapot, de valahogy furcsa a dolog:
- Honnan van ez az űrlap, hiszen itt én nem dobhattam be, nincs hova. És akkor a számomat is honnan tudta?
- Hát, a szomszéd házból.
- Azok odaadták magának? Az zavaros ház, miért nem nyitnak ott ajtót?
- Az a ház ki van adva.
- Jó, de az ott lakókat is össze kell írni.
- De az ki van adva.
- Öné? Az űrlapon nem jelezte, hogy van háza máshol.
- Ezt nem mondhatom meg, a címet nem vagyok köteles közölni.
- Nem is kérdeztem címet. Rendben van, de oda hogyan jutok be?
- Nem tudom. Próbálkozzon.
- Átmehetnénk együtt, segítene?
- Nézze én nem árulom el a zsidóknak, hogy mim van és hol. Ők se árulják el nekem.
- Uram, a népszámlálás személytelen. A KSH nem adhat ki adatot se más hatóságnak, se magánszemélynek.
- Maga ezt beszopta? Hát már felvásárolták a fél országot. És feleakkorának mondják a lakást az ingatlanadó miatt.
- Ön is tudja, hogy ez túlzás. És nem a népszámláláson múlik az ilyesmi.
- Számlálóbiztos Úr! Nem tudom, mennyi pénzt kap ezért, de van a naivitásnak egy olyan szintje, ahol már ilyen munkára is alkalmatlannak kellene minősíteni Önt.Hát, ezt megkaptam. Nem hagytam magam:
- Akkor miért hívott föl? Eszembe se jutott volna, hogy bemásszak, és rátaláljak Önre.
- Várja ki a végét.Az utolsó lapon, a nemzetiségi hovatartozásnál cigánynak vallotta magát. Rábámultam, nyilvánvalóan nem volt az.
- Ide figyeljen, maga naiv ember. Legalább egyetlen cigányt regisztráljanak a népszámlálásnál! Amikor segélyért kell állni, akkor mennyien vannak. Egyébként letagadják.
Elkészültünk, fölálltam, kikísért, kimásztunk, elköszöntünk, visszamászott.”
- Sok ilyen dafke adatközlő volt? – kérdeztem a barátomat.
- Néhány. Ez 3 eset egyben.
- Hát, poénnak mindenesetre jó. Megírom.
- Ne. Ez nem a te történeted. Mi nem zsidózunk, és nem cigányozunk, ez nem jellemző ránk. Hiányzik az neked?
- Mi?
- Hogy a keresők a te nevedet is megtalálják az ilyen szövegek mellett.
- Ez csak idézet.
- Hülye. Tudod, hogy a keresőgépek nem ismerik föl se az idézetet, se a függő beszédet. Csak a szavakat. Ebben a kutyára hasonlítanak.
- Igazad van. Nem írom meg.
2011. szeptember 30., péntek
"Mi a baj magyarországon?"
Hallgatom a közgazdász szenvedélyes magyarázatát az interneten:
Dr. Drábik János: Mi a baj Magyarországon?Úgy hiszem, hogy nem szenvedélyes magyarázatokkal, hanem számolásokkal kellene előjönni. Természetesen, leegyszerúsített, de azért szabatos számolásokkal.
A pénzt számolják.
És nem fotelban ülve, hanem pl. a tábla előtt, állva, a szenvedélyes magyarázatot egyszerű, korrekt számolásokkal kísérve.
Ez ellen azt szokták felhozni, hogy az emberek nem szeretik a számokat, elriasztja őket, stb. Ez egy önsorsrontó PR-marhaság. A saját háztartási költségvetését mindenki ki tudja számolni, akinek az ilyen műsor szól. Az államháztartás vagy az ország helyzetét kb. tucatnyi sarokszámmá leegyszerűsítve nem bonyolultabb, mint egy háztartás.
És el lehet magyarázni, ha innen X Ft-ot elveszünk, akkor amott keletkezik egy éve alatt még 1.5xX hiány, (az 1.5 szozót tényleg nem kell tovább magyarázni, azt a néző el fogja hinni), máshol pedig első évben 2,5xX, a következő években várhatóan 0.3xX többlet, stb. Ez tehát néhány év alatt olyan országot eredményezne, amelyik... Ebben a stílusban hitelesen lehetne érzékeltetni egy elképzelést.És nem szóban, mert a számolás nem szóbeli műfaj - filctollal, vagy prezentációval, vagy máshogy kísérve.
A szenvedélyes szónoklatok ideje lejárt, nem hitelesek, érvelésük nem meggyőző. Azt, hogy a politikusok nem érvelnek, hanem kinyilatkoztatnak, nem szabad a szakértőnek utánoznia. Ez ma már társadalmi méretű betegség, kárt okoz: azt üzeni az embereknek, hogy nem számolni kell, és ennek alapján érvelni, hanem szónokolni, kakasviadalt, színielőadást, végső esetben népszavazást rendezni, stb.
Az az amerikai mondás, hogy minden szám, vagy leírt képlet felére csökkenti a példányszámot, a szavazóbázist, a népszerűséget - a popularitás világában igaz, de professzionalitás világában, szakértők között nem.
Továbbá: nem csak a saját álláspontot kell kifejteni, és számolással illusztrálni, hanem a bíráltat, adott esetben a jelent is.
Hallom az ellenvetéseket:
"Az ilyen számolások több száz oldalt tesznek ki, tessék elolvasni." Tévedés. E mögött a vélemény mögött általában a lényegkiemelő képesség hiánya van. Vagy pedig a szellemi erőfeszítés hiánya, az, hogy összekeverjük a pontosságot-szabatosságot a részletességgel. Az 1:400-ezerhez térkép kisebb felbontású, mit az 1:40-ezerhez, mégis teljesen pontos.
Sokat kell dolgozni az ilyesmin, ez az ismeretterjesztéssel határos tevékenység, komoly szellemi erőfeszítést igényel, igen, persze. Ahhoz, hogy én, a specialista a számolásokat leegyszerűsítve 5 percben elmagyarázhassak valamit egy nem specialistának, esetleg több napig kell törnöm a fejemet és próbálkoznom.
Ezt bizony nem fizetik meg.
Ez is az ország, a régió betegsége. Ismerettejesztés nélkül nem lehet közügyekkel foglalkozni, mert a 'köz', a szenvedélyes szónoklatokból, a média-kakasviadalokból nem érti meg, hogy miről van szó. Még azt sem érti, hogy róla van-e egyáltalán szó. Az urak párbajoznak megint valmi hülyeség miatt, már nem tudnak hova lenni jó dolgukban - hogy repedne szét már mind, hosszában, mint virsli.
A közvéleménykutató ezt úgy mondja, hogy a politika alacsony presztizsű szakma lett. Azt hiszem tudom legalább az egyik okát, ez az: az ismeretterjesztés hiánya.
És jönnek az ellenérdekelt kollégák, akik 5 perc alatt szenvedélyes szónoklataikkal annyi marhaságot tudnak mondani, amennyit én számolással kísérve a műsoridő végéig sem tudok helyretenni. Ha mégis, és még meg is értenek, megvernek - vágják rám a pofákat a hátam mögött, többet nem hívnak, stb. Akkor meg maradjak csöndben.
Emlékezz a szkeptikusok jelmondatára: a tisztánlátáshoz 3 doglot kell nagyon tudni: számolni, számolni, számolni.
Ettől preszre, Drábik János lehet zseniális, lehet kítűnő szakember, de a szenvedélyes magyarázatából ez nem derül ki. Itt inkább színfolt, mint szakember.
2011. március 29., kedd
Miért nem hoz üzletet a honlapok nagy része?
Mert hiányzik a küldetés szabatos megfogalmazása. Más néven szinopszis, koncepció.
Az nem elég, hogy rátalál az ügyfél a honlapra, például direkt mutatóval egy reklámból, vagy ha jó a honlap SEO-ja (search engine optimization) akkor a keresőgépből.
Utána meg is kell értenie, hogy miről van ott szó. Erre a leendő ügyfél szán 1, legföljebb 2 percet. Ha ennyi idő alatt nem érti, megy tovább, hiszen térdig rugdosódunk az ajánló linkekben.
A honlapkészítők egy része nem ír szinopszist. Azok, akik valamiért nem gondolnak arra, hogy ami nekik nyilvánvaló, hiszen csak oda kell kattintani, az másoknak nem az.
Ők a kudarcos vállalkozók.
Arculattal foglalkoznak, zseniális funkciókkal látják el a honlapot. Ez mind fontos, de ha az ügyfél nem érti, hogy miért menjen be, akkor nem megy be.
Sokan úgy gondolják, hogy a kapcsolatrendszerük fogja a portált működtetni, azok meg máshonnan úgyis tudják, hogy miről van szó. Tévednek - a kapcsolatrendszer előbb-utóbb amortizálódik, és az üzlet befagy. (Ilyen honlapok, persze, léteznek, nevük "Zárt közösség/Private space", nem üzletépítésre valók.)
A szinopszisnak feltűnő helyen kell lennie a kezdőlapon. Lehet az impresszumban is, de akkor az legyen feltűnő helyen.
--------------
- Ez a portál arra való, hogy .. (Nem kell széles mosollyal üdvözölni a látogatót, ő nem ér rá a képernyőre visszamosolyogni. Nem kell elmondani, hogy mióta dolgozunk ezen, és mennyire örülünk, hogy megjelentünk, ő nem fog örülni ennek. Ezek a "Magunkról" menüpontba valók.)
- Azoknak ajánljuk, akik... Itt el kell magyarázni, hogy milyen élethelyzetben lévő, milyen érdeklődésű, stb. ügyfelekre számítunk, és milyen problémájukat oldjuk meg.
- Úgy kell használni, hogy ... Szabatosan pár mondatban a lényeget. Meg kell különböztetni azokat a felhasználói kategóriákat, akik vélhetően mást-mást fognak majd csinálni.
- Az üzleti modellje a következő... Felhasználási feltételek, stb. Mióta üzemel, kb. hány tagja, ügyfele, referenciája van – ha a funkcionalitásból nem lesz nyilvánvaló (a számokat illik havonta újítani, vagy adatbázisból elővenni).
- Tulajdonosok, üzemeltetők a következők...
----------------
Szabatosan, szikáron, tömören, legföljebb egy képernyőnyi területen. A részletek, a fogalmak magyarázata, a kezelési útmutató, stb. egy alkalmas menüpontban legyenek, és a szinopszisból mutató vezessen el ezekhez.
Ez egy szakma, úgy hívják, hogy "Szakmai írás/Technical writing", újabban "Szakmai kommunikáció/Technical communication". Nem egyszerű, belátom. Tanulni, gyakorolni kell, sokadszorra sikerül. Behozza az árát.
Eszedbe ne jusson 'újdonságokkal', 'akciókkal', 'kedvezményes ajánlatokkal' megtölteni a kezdőlapot! Még azt sem tudja az ügyfél, miről van szó, de már két kedvezményt bemostak a szeme alá - tovább megy. A kezdőlap nem reklámfelület. Ezeknek meghatározott helye van máshol.
Ettől még az arculat lehet, legyen is gyönyörű, a funkcionalitás legyen zseniális.
Mindezek egy nagyobb szakmává kezdenek összeállni, amit "Interactive design" (nem webdesign, az ennek része) és "Documentation strategies" néven emlegetnek.
2011. március 8., kedd
Milyen MLM-et szeretnék?
Egyáltalán szeretnék? Jelentős társadalmi találmánynak tartom. Megvolnék nélküle, de ha van, és beleakadok, most már 10 éve rendszeresen, akkor gondolkodom rajta.
1) Nem csodaszer, nem meggazdagodásra való.
Ez a leggyakoribb kábítás: itt annyi pénzt kereshetsz, amennyit csak akarsz. Jobb tréner azt mondja: annyit, amennyit dolgozol, csak rajtad áll, te döntesz. Bunkó szöveg. Minden szakmában van lehetőség sok pénzt keresni, mindenhol lehetsz sikeres és gazdag. Az MLM-ben sem jobban, mint máshol. Itt az lehet gazdag, aki ebben különösen tehetséges. Sokan többé-kevésbé jól kereshetnek, ugyanúgy, mint máshol. A legtöbben pedig csak fogyasztanak, aki ügyes, viszonylag olcsón, mert jutalékot kap a fogyasztása után.
2) Nem jó a márkahűség.
Szektaszerűvé teszi a hálózati közösséget, sokaknak visszatetsző. A hagyományos kereskedelemben viszonylag kevés a gyártói mintabolt, a boltok beszállítói köre általában vegyes. Az MLM-ek jelenleg kizárólag egy gyártó mintaboltjának tekinthetők. Olyan konstrukció lenne jó, amelyik több beszállító termékeit is árulná. Segítene közöttük eligazodni, segítene tudatos fogyasztóvá válni. A termékismeret, a fogyasztói ismeretek továbbadásával egyúttal értéket is teremtene, ezt hívjuk – hívnánk, ha lenne jó példa – termelve fogyasztásnak.
A termelve fogyasztó MLM talaján a fogyasztóvédelem megerősödhetne.
(Szinte minden termék kapható már valamilyen MLM-ben. Az viszont technikailag kivihetetlen, hogy sok különböző MLM-hálózat tajgai vagyunk, mert a bonyolult jutalékrendszerekhez, logisztikákhoz és mentori felfogásokhoz lehetetlen alkalmazkodni.)
3) Nem jó a marketing bullshit, a kábítás.
Szakszerű kommunikáció kell. A termékekről korrekt tájékoztatás kell, előre. Visszatetsző az a gyakori hálózatszerezői felfogás, hogy lépjek be, fizessem be a belépési díjat, és aztán majd kipróbálhatóm a terméket – amit, ha nem tetszik, visszavesznek, de kilépni már nem lehet, a belépési díjat nem adják vissza. Ez is fogyasztóvédelem.
4) A mentor nem parvenü, hanem humánszolgáltató.
Képviseli mindazt, amit az MLM terjeszt. Mester, tanító, aki megtanít az MLM-életformára: a termékismeretre, a hálózatépítésre - elsősorban kommunikálni, emberekkel bánni tanít. Az üzlettársaiért felel. A mester hűséges a tanítványaihoz, nem a tanítvány a mesterhez. A szülő a gyerekhez, és nem fordítva. A tanítvány a saját életét éli egy olyan világában, melyben a mester talán el sem igazodik. De, ha szükségét érzi, mindig visszatérhet hozzá, feltöltődni, eszmét cserélni, impulzusokat kapni. A mester ez elől nem tér ki, ez a hivatása – élete végén a tanítványai búcsúznak tőle.
Ezért méltatlan a mester címre, és lejáratja az MLM-szakmát az, aki megszedi magát, és elköltözik a Bahamákra, ahogy az MLM-tréningek gyakori példázatai felelőtlenül sulykolják.
5) A hazai gazdaság fejlődését kellene segítenie.
Nem vonz engem az amerikai, távol-keleti termékeket áruló hálózat, ha a terméket nálunk is elő lehetne állítani. Mobiltelefont, high tech cuccot nyilván nem gyártunk itthon, de szoftvert, szolgáltatást már adhatnánk hozzá árukapcsolással.
6) Nem jó a merev belépési, kötelező-fogyasztási, és jutaléki rendszer.
A gazdag fogyasztó esetleg sokat befektethet a hálózatba belépéskor, és ezért nagyobb jutalékot kap, a szegényebb kevesebbet. Ugyanígy: vállalható a nagyobb kötelező fogyasztás, de a kevesebb is. Rugalmas rendszer kell, az emberek különbözőek. A jelenlegi MLM-ek merevek, vannak gazdagoknak és szegényeknek való hálózatok, ez nem jó.
---------
Jelenleg nem látok olyan MLM-et, amelyik a fenti elvek szerint szerveződne. Jószándékú kísérletek vannak, mint pl. a www.fellow.hu. Hiányzik azonban a szintetizáló tudás: kereskedői, logisztikai, informatikai, marketinges, szervezetépítő, hálózatépítő (MLM-es) tapasztalatok mind egyszerre kellenének az ilyen, alulról szerveződő és termelve fogyasztó szolgáltatói hálózat tervezéséhez, működtetéséhez. Ezekből a hálózatépítés még ki is lóg, mert nem igazán elismert szakma, vigéceknek, ügynököknek tekintik sokan a hálózatépítőket, ezt a sok szakértelmet többek között emiatt is nehéz összehozni.
Az MLM a gazdaság alulról építésének kiváló eszköze lehetne. Ez az egyetlen komoly esély arra, hogy az ország jövedelemtermelő képessége növekedjék. A hatalmi harcokban felőrlődő kormányoktól a cserfes médiákkal és kezelhetetlen államadóssággal a nyakukban semmi sem várható. Legföljebb az, hogy ezt az eszmét támogatják valahogy. Különben még unokáink idejében is uralkodó közéleti téma és kormányzati kényszer lesz az államadósság törlesztése, a költségvetési egyensúly és a megszorítások – ahogyan ez most már 35 éve van.
2011. február 19., szombat
Homeopátia-túladagolási kampány?
Egy szkeptikus a szkeptikusokról.Február 5-én és 6-án európai szintű demonstrációt tartanak a szkeptikusok arról, hogy a homeopatikus szerekben nincs hatóanyag: túladagolják magukat valamelyik szerrel, és lássa a világ, hogy semmi bajuk sem lesz. A felhívás itt olvasható.
Vajon kinek szól a demonstráció? Minket magunkat, szkeptikusokat nem kell meggyőzni, mi tudjuk: a homeopátia nem kémiai gyógymód, nem lehet túladagolni. A gyógyszerfogyasztóknak? A törvényhozóknak? A médiabeli szereplésért?
Először tudományosan
A hatóanyag a homeopatikus szerben annyira fel van hígítva, hogy gyakorlatilag nincs is benne, legföljebb az emléke - az információ, ahogy a homeopatikusok szeretik mondani. Már amennyire a desztillált víz tud emlékezni.
Működik a homeopátia? Sokan, a túlzó szkeptikusok mondják, hogy nem. Én azt mondom, hogy a tudomány mai állása szerint ez a kérdés nem dönthető el, sőt, egyelőre nem is igazán kutatható.
De, ha működik, akkor hogyan? Két mechanizmust tudok elképzelni.
Az egyik egy rafinált placebo-hatás.
A homeopatikus gyógyítás kultúrájához hozzá tartozik ugyanis, hogy a pácienst alaposan kikérdezik. Olyan dolgokról is, aminek első pillanatra nincs köze a panaszához. Ettől az az érzése támad, hogy ő személyében fontos az orvosnak. Ezt a páciensek nem tudják szabatosan megfogalmazni, de érzik, hogy az orvos nem a tüneteikkel, hanem velük foglalkozik.
Azon kívül olyan dolgokra kérdeznek rá, amire magától a páciens sem gondol. Szokott-e fölébredés után rossz kedve lenni? Édességet eves előtt, vagy evés után kíván? Mindkét karon megmérik a vérnyomást, stb.
Ettől a páciens hinni kezd az orvosban, az orvos valamiképpen barátjává válik – ez a lelki állapot segít a gyógyulásban. A fölhígított - általában desztillált vizzé hígított hatóanyag, vagy a szőlőcukor-golyócska, amire azt rácseppentették csak kellék, ami ezt a hitet erősíti a páciensben, a tartalmától függetlenül.
A bonyolult hígátási procedúra, illetve annak ismerete pedig az orvos hitét erősíti, hiszen nyilvánvalóan placebot mégsem adhat a páciensnek.
A másik lehetséges mechanizmus egy komplikált kavantumfizikai effektus: lehet, hogy a víz tényleg tud emlékezni.
Az egyik felfogás szerint a jelenség valószínűleg az EPR-paradoxonnal (Einstein-Pdolsky-Rosen, 1935) kapcsolatos: a szerzők fölismerték, hogy a mikrofizikában nem-kauzális folyamatok is vannak. Jellemző példa, hogy a párkeltéssel keletkezett részecskepárok sorsa – akármennyire is eltávolodnak életükben egymástól – valamilyen értelemben összefügg. Filozófusok és elméleti fizikusok gumicsontja, a mai technológiákkal még nehezen kutatható jelenség, akár parajelenségek okozója is lehet.
Mások a félvezető-technológiákból jól ismert epitaxia jelenségét sejtik a homeopátia mögött. A hatóanyag a hígítás előtt otthagyja a lenyomatát a vízben, a lenyomatot a vízmolekulák közötti laza kölcsönhatás, a hidrogénkötés hordozza, a vízmolekulák valamilyen laza, de stabil mintázatát hozva létre. Ez a mintázat pedig önálló életet él: tovább másolódik a vízben az eredeti hatóanyag nélkül is, azaz nem hígul föl a hígításkor. És ez a lenyomat végül átmegy az emberi test szöveteire.
Vannak fizikusok, akik azt mondják, hogy a fenti effektusok nem okozhatnak tartós emlékezetet a víz esetén: ilyet még kísérletileg senki sem tapasztalt, és ebben megerősíti őket az un. korrespondencia-elv , amit úgy is lehet értelmezni, hogy az elemi részecskék világában ismert kvantumhatások makroszkopikusan nem nyilvánulnak meg, mert valahogyan kiátlagolódnak. Mások pedig azt mondják, hogy mindez nincs bebizonyítva, sőt, egyre valószínűbb, hogy tévedés, mert gyűlnek az ellenkezőjét valószínűsítő kísérleti eredmények. Szerintem a kérdés még sokáig nyitott lesz.
És, ha netalán bebizonyosodik, hogy ilyen jelenség valóban létezik, akkor is nagyon sok vizsgálat kell majd annak megállapításához, hogy konkrétan a homeopatikus szerek esetében a hatás mekkora, a szervezet megfelelő helyén hat-e, és eléri-e azt a szintet, mitől kezdve érdemes egyáltalán terápiásnak tekinteni a homeopatikus szereket.
A homeopátia hatásosságának tisztázásához sok kutatásra van még szükség. És akármi is lesz a végeredménye, alapvető felismerésekre fog vezetni az élő anyag és oldószere, a víz kvantumfizikáját illetően.
Most publicista módon
Na jó – mondhatni most – hát azt sem bizonyította be senki, hogy a káposztás cvekedli nem gyógyítja a tüdőrákot. Akkor azt is tudományos kutatás tárgyává kellene tenni?
Itt a lényeges különbség köztem, és a szkeptikusok túlzó irányzata között:
Az állítom, hogy attól kezdve, hogy egy diszciplína, hitrendszer, eljárás elterjedt a társadalomban, jogot nyert arra, hogy a tudomány komolyan foglalkozzék vele, még akkor is, ha első pillanatra marhaságnak tűnik. Valami oka csak van, hogy létrejött, és az emberek követik – a megszokáson és a butaságon-manipulálhatóságon kívül. Az ezoterikus tanok követése pedig egyébként sem butaság, hanem az ember természetes igénye.
A homeopátia 200 éves. A káposztás cvekedli kérdése soha sem merült föl.
A homeopátiát Hahnemann német orvos dolgozta ki, és alapja az volt, hogy hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani. Kutyaharapást szőrével. Ez bizony nem tudományos gondolkodás – ez a spirituális gondolkodás jellemző gondolati művelete. Attól még lehet tudományosan is kimutatható gyógyító vagy jótékony hatása, kutatni kell.
A homeopátia tehát nem tudományos, hanem spirituális gyógymód. Annak idején, a 18. sz. végén ez a fogalmi megkülönböztetés még nem volt evidens, az orvostudomány sem volt még a mai értelemben tudomány, a homeopátia ezért elment tudománynak. Aztán úgy maradt.
Ma már ez a helyzet valóban kínos: az orvostudományok közé sorolt diszciplínában a gyógyszereknek minősülő homeopatikus szerek hatásosságának nincs a kémiai gyógyszerekéhez mérhetően szigorú bevizsgálási eljárása. Hát persze, hogy nincs, nem is lehet, hiszen kémiailag nem gyógyszer – a lényegéhez tartozik, hogy nincs benne ilyen hatóanyag!
Ezért félreértésen alapul a jelen kampánynak azon célja, hogy
- erre fölhívja a figyelmet egy túladagolási akcióval (Nyitott kapukat dönget. Akárhányszor közölhetem ugyanazt információt valamivel-valakivel, esetünkben az emberi testtel, attól ő nem fog többet tudni: az információt nem lehet ezen a módon túladagolni.)
- szorgalmazza, hogy a homeopatikus szereket is vizsgálják be a kémiai gyógyszerekhez hasonlóan. Nyilvánvalóan nem fog menni. Ezért meddők azok a próbálkozások, hogy a homeopata orvosok álljanak végre elő kísérleti bizonyítékokkal a szereik hatásosságáról. Az ő bizonyítékaik valószínűleg nem bizonyítékok a tudomány számára.
A jelenleg érvényes törvény alkotói annak idején mintha megértették volna ezt a különbséget, mikor eltekintettek a kémiai szerekre vonatkozó szigorú bevizsgálástól. A szkeptikusok most hirtelen elfelejtették volna?
--------
Egy érdekes párhuzam. A homeopátiával nagyjából egy időben alakult ki a védőoltás eljárása, először a himlő megelőzésére elsősorban Edward Jenner kortárs angol orvos munkásságaként. A védőoltás is legyengített kórokozóval dolgozik, de egyrészt nem a végtelenségig legyengítettel, másrészt nem terápiás, hanem megelőző kezelés, és a működési mechanizmusa is tisztázott, sőt, évezredes dokumentált megfigyeléseken alapul – a párhuzam tehát formális. Érdekes lenne tudni, inspirálta-e egymást a két szakmai műhely.Azt hogy a homeopátia nem tudományos diszciplína, az is mutatja, hogy 200 éve nemigen fejlődött. Egy tudományos diszciplínára 50 év múltán már alig lehet ráismerni.
A homeopátia tehát valóban nincs a helyén. De a szkeptikusok által szorgalmazott módon nem is kerülhet a helyére, hiszen nincs helye a kémiai orvoslásban. Akkor hol a helye? Lehet, hogy inkább a vallások között? A többi spirituális gyógymóddal együtt.
A történelmi vallások is spirituális diszciplínák: a hívek lelki gondozását végzik, ehhez intézményrendszerük van, állami támogatást kapnak, és egzisztenciát nyújtanak kiváló gondolkodók számára. Nem jut eszünkbe megkérdőjelezni a tevékenységüket, arra kérni őket, hogy az istentisztelet, a gyónás, az áldozás, a feloldozás és egyéb rítusok hatékonyságát bevizsgálással igazolják, és működésük tudományos alapjait elénk tárják.
A spirituálisság nem sértés: mind a tudományos, mond a spirituális gondolkodásmód értékes része az emberi kultúrának.
Csak nem szabad őket összekeverni.
Az összekeverés általában úgy történik, hogy a tudományos igénnyel soha meg nem fogalmazott spirituális megnyilvánulásokat tudományos igazságnak tekintjük. Így nagyon könnyű a tudomány képviselői előtt nevetségessé tenni őket. Szkeptikus köreinkben gyakori műsor, hogy azon köszörüljük a nyelvüket, hogy a homeopata orvos 2-2.5mm-es szőlőcukor-golyócskákat ír föl gyógyszernek - vajon a golyócska mérete, vagy a fiola színe hogyan függ a kezelt betegségtől. A nem tudományos, homeopata körök pedig ezt a műsort nem értékelik, olykor megsértődnek és minket, szkeptikusokat korlátolt materialistáknak neveznek, ami semmivel sem épületesebb megnyilvánulás, mint az összekeverés és kinevetés. Ettől kezdve nincs értelmes eszmecsere. Ez az alapképlete a sok értelmetlen tudomány-áltudomány vitának.
Áltudomány a homeopátia?
Nem. Ezoterikus, spirituális tan, gyógyító rítus. (Annyiban áltudomány, amennyiben természettudományként akar föllépni - ilyesmit ritkán tapasztalok.) Leginkább a túlzásba vitt szkepticizmus csinál belőle áltudományt, amikor tudománynak akarja tekinteni - aminek nyilvánvalóan nem tesz eleget. Ebben segítenek a médiák is, melyek azzal hergelnek minket, szkeptikusokat, hogy az ilyen fogalmi megkülönböztetésekkel nem fárasztják sem magukat, sem a médiafogyasztókat.
Attól pesze még a hatásosságát tudományos igénnyel kutatni kell, hiszen egészségről van szó, de ezt ne a homeopata gyógyítók tegyék.
A mi európai kultúránk mindent mérni, szabályozni, kodifikálni akar, ISO-ajánlásokat hoz létre, és szeret elbújni a tudomány, mint végső érvrendszer mögé. Idegenül áll a spirituális megnyilvánulásokkal szemben, jobbára áltudománynak tekinti ezeket - ebben a kérdésben tévúton jár.
Ez lenne a szkeptikusok méltó feladata: helyére tenni az emberek fejében, legfőképp a döntéshozók, az oktatásban dolgozók és a médiaszereplők fejében azt, hogy mi a tudományos, és mi a spirituális gondolkodás. Tanulják meg fölismerni. A spirituális gyógyászokat nem korlátozni, ellehetetleníteni kell, hanem pl. ösztökélni arra, hogy ellenőrizzék, hogy a páciens a tudományos orvoslásban részesült-e.
Fölismerni. Ez megerősíti azt a képességet, hogy egy érvrendszer mögött – akár spirituális, akár tudományos az - fölismerjék a manipulációt is: a gyártói kereskedői érdekeket.
És most egy fura kanyar
Az EU új gyógynövénytörvényt készített elő, mely szerint a gyógynövényekre is a gyógyszerek bevizsgálási eljárásait írja elő. Részletesebb magyarázat a wikipédiában, szakmai reflexiók itt olvashatók.
A törvényjavaslat várhatóan 2011 április végén kerül az EP elé. A gyógynövénytermesztők tiltakozó aláírásgyűjtést folytatnak.
(NB: miért nem hallani erről a médiákban? A Kárpát-medence flórája speciális, gazdag gyógynövényekben. Nem érdekli sem az oszágot sem a szomszédokat a kérdés? Hagyjuk kihúzni magunk alól ennek a természeti értéknek az üzleti lehetőségét? A gyógynövényesek magánügye? Ez is megérne egy szakértői eszmecserét.)
A két ügyben közös, hogy a gyógyszerlobbi érdekeit szolgálják.
(NB: A homeopatikus szer nem gyógynövénykivonat - még akkor sem, ha van olyan, amelyik éppen gyógynövényként ismert alapanyagból készül.)
Véletlen az időbeli egybeesés? Lehet hogy gyártói csoportok inspirálták a szkeptikus mozgalmat, és kihasználnak minket saját érdekeik érvényesítéséhez?
Érdemes lenne utánajárni.
2011. január 9., vasárnap
Valamiért az összes guru ugyanarról beszél. Neked vannak leírt céljaid?
- kérdezi kollégám, az ambíciózus MLM-hálózatépítő.
Vannak. Föl kell írni valahova, lehetőleg úgy, hogy elalvás előtt, és fölébredés után megpillanthasd. Valami keveset talán használ. Az agykontrol hatékonyabb.
És Neked?
Bizonyos embertípus az, akinek erre van szüksége. Akikre az ima, az agitácó, a szómágia -fosás -cséplés, az ezoterikus tanok világa hatással van. Ezeket motivációs fürdőként fogyasztják: CD-ről, lejátszóról hallgatják vezetés, fürdés, edzés, evés, alvás, szeretkezés, szülés, szoptatás, szopás, haldoklás, hullaházban fekvés* közben.
Közülük kerülnek ki a guruk, az ezoterikus tanítók, a nagy kommunikátorok, szélhámosok, agitátorok, sikerprédikátorok, nagy sikeresek, nagy kudarcosok.
Figyelemre méltó típus.
Hibájuk, hogy hajlamosak azt hinni, hogy minden ember ilyen.
---------------
*- Most azt hiszed, hogy szellemes voltál?
- Nem.
- Akkor mi a fenének humorizálsz rajtuk?
- Csak.
- Hülye vagy. Megkomolyodhatnál már!
- Húzd a magad haját lgyszvs.
- Ez nem úgy van! Vannak céljaid azonkívül, hogy hülyeségeket írsz és beszélsz?
- Igen.
- Ugyan mik?
- Majd leírom.---------------
Eckhard Tolle fejtegeti a Most hatalma c. könyvében - ő is egy ezoterikus tanító -, hogy nem az vagy, aki belőled beszél, hanem az, aki hallgatja. Akkor most én ki voltam?
2010. december 28., kedd
Kedves Jézuska!
Annyi minden szépet hoztál az elmúl 56 évben – hol kérésre, hol anélkül.
Most arra kérlek, hogy ne hozz semmit. Inkább vidd el azt a sok fölösleges vacakot, amit a hosszú idő alatt fölhalmoztam magam körül. Kiszorulok tőlük a lakásból, az életemből.
-------
- kosárka tele mütyürökkel, amiket ajándékba adunk és kapunk jobb híján- dosszié konferenciaanyagokkal, amiket soha nem olvasok el
- vastag piros gyertya díszes tálban, egymást ajándékozzuk meg vele oda-vissza, egyik évben nálam van a piros gyertya, a húgomnál a kék, és karácsonykor puszilkodva cserélünk, laposakat pislogva, mert tudjuk, hogy a másik is tudja, hogy tavaly is ezt tettük,
- pár zokni, az egyik fele lyukas, egy másik ilyen pár is van valahol, ott is lyukas az egyik, a kettőből egyet kellene csinálni
- újabb tizenegy dosszié konferenciaanyagokkal, amiket szintén soha nem olvasok el
- köcsögök minden méretben, a mogyorónyitól a kétdecisig, ha leveszek egy könyvet a polcról, leesik egy köcsög, ha visszateszem, leesik két másik köcsög, (ne, ezt mégse vidd el, Eszter gyűjti, ez a szenvedélye, úgy látszik, én nem vagyok neki elég köcsög, legalábbis az összest ne, csak a felét, az nem fogja észrevenni)
- kancsó, a füle hiányzik, ha meglesz, meg kell ragasztani
- rozoga földgömb, az Antarktisz elrepedt, és a tengelye sem 22.5 fok, ahogy tanultuk, hanem fityeg ide-oda, majd meg kell javí…
… hol a földgömb? itt szokott lenni a polcon! nincs meg a földgömb! már el is vitted? még ne, meg akarom javítani
- dossziék együttműködési megállapodásokkal, amelyeket nem tartottunk be
- öreg iskolai szótárak, mert mi van, ha elvész az új,
- dossziék együttműködési megállapodásokkal, amelyeket betartottunk, és semmi hasznunk nem lett, azóta utáljuk egymást
- kiégett villanykörte, ha a szálát ügyesen összeérintem hosszasan imbolygatva a levegőben, és óvatosan visszacsavarom a lámpába, még egy ideig jó
- kancsó letört füle, vissza kell ragasztani, de nem illik a kancsóra, ez egy másik fül, majd meglesz ennek a kancsója is
- nem használt régi kofferek, egymásba téve, ha kidobjuk, nincs hova tenni a kisebbiket, ami benne van,
- másik pár zokni, a másik fele lyukas, az előző párral, ahol az egyik lyukas, össze kell hozni, de soha nem hozzuk össze
- hatszáztizenhárom nejlonzacskó, hogy ne kelljen 30Ft-ért folyton újat venni a CBA-ban, környezetvédelem, de sohase viszem magammal, és ezért mindig újat veszek
- befőttesüveg, beleragadva egy mobil, amit a kifolyt pillanatragasztó pillanat alatt beleragasztott, ezzel kellene a kacsó fülét megragasztani, de arra már nem jó
- ezerhatszáz kapott üzenet a számítógépemben, amire nem válaszoltam, de a címe hátha kell még
- vonalas telefon, amikor elromlott, tartalékba tettük, mert csak kihangosítani nem tud, egyébként működik, ha elromlik a mostani, akkor majd fölcseréljük őket
- persely tele lejárt 20- meg 50-filléresekkel
- tizenhárom doboz floppy tele elvarázsolt szoftverekkel, fogalmam sincs, hogy micsodák, már nincs is számítógép, ami floppy-t tud olvasni
- két öreg számítógép, ami floppy-t tud még olvasni, ha bekapcsolom, de nem kapcsolom be, mert nincs floppy, amit be akarnék olvasni, mégse dobom ki, mert van tizenhárom doboz floppy, amit még esetleg be kell olvasni, és egyébként is hova kell kidobni egy számítógépet, a kukába olyan kényelmetlen, meg nem is szabad, bontóba kell vinni, környezetvédelem,
- plüssállatok milliom-ezere: mackó, kutya, macska, kecske, borz, teknős, süni, panda, kisfóka, nagy fóka, még nagyobb fóka, még annál is nagyobb fóka, delfin, bagoly, őz, rozmár, elefánt, kígyó, Micimackó és bandája, a Füles farka lóg egy lámpán 20 éve, hupike törpike, nyúl, egér, hattyú, birka, róka, borjú, liba; időnként csöndes puffanással lepottyan valamelyik, valahonnan valahova, hogy honnan, azt nehéz megállapítani, nézünk fölfele, hol is volt a helye?; ha egy ET beesne hozzánk, kitanulhatná a földi faunát, vajon Törpapát minek nézné, embernek biztos nem;
- ezernyolcszáz küldött üzenet a számítógépemben, amire nem válaszoltak a dög címzettek
- ezerháromszáz küldött üzenet, amire válaszoltak, de marhaságot, nem értették, hogy mit akarok, a kétbites fejű hülyéi
- ezer üzenet, amire válaszoltam, nyilván marhaságokat, és a túloldalon ugyanígy utál engem valaki miattuk
- dossziék lezáratlan ügyekről, már senki sem emlékszik, hogy mi,
- dossziék lezárt ügyekről, már senki sem emlékszik, hogy mi,
- szerződéstervezetek halott ügyekről, melyek induláskor halottak voltak már,
- számlák, fecnik, parkolócédulák elhalványulva, megsárgulva, amelyeket el kell tenni, mert különben jaj lesz, de megállapíthatatlan, hogy mik azok, és meddig kell eltenni
- banki kimutatások tele számokkal, amelyek nem jelentenek semmit, és nem lehet tudni, hogy kellenek-e még, a kukába nem szívesen dobom, mert hátha egy dörzsölt krekkernek jelentenek valamit
- értesítések, levelek tele tizennyolc jegyű ügyfél- és ügyazonosítókkal, melyek nem jelentenek semmit, tele fenyegető szövegekkel, melyek címe és első oldala nem jelent semmit, a többi oldala se azt, amire kíváncsi az ügyfél - az intézkedési kényszertől űzött írástudatlan közigazgatás és az üzleti eltahósodás szörnyű ürülékei ezek, de el kell őket tenni életfogytiglanra, és ha netalán szükség lesz rájuk lehetetlen visszakeresni őket, mert nem tudjuk, hogy mit is keressünk, és azt sem, hogy valamely papír az-e, amit keresnünk kellene- polcok roskadásig a tizenhárom doboz floppy-ban lévő szoftverek vastag kézikönyveivel, amiket nem fog senki használni már, de hátha mégis
- kiadványok, szakkönyvek, tanulmányok, referátumok, korreferátumok, állásfoglalások, kutatási jelentések, kormányprogramok az információs társadalomról, az üzleti etikáról, a digitális szakadékról, az önmegvalósítás technikáiról, az önsorsrontás technikáiról, a digitális Európa modernizációs programjáról, a gazdasági kilábalás új üzleti modelljeiről, a legújabb üzleti modelljeiről, a legeslegújabb üzleti modelljeiről, a most-aztán-már-tuti üzleti modelljeiről, az internet-függőségről, a számítógép-függőségről, a függőségről, a függetlenségről, a borneói maki orrának a hosszáról – a globalizált kutatási és publikálási düh olvashatatlan kásahegyei, néha egy-egy komoly és tisztán látó szerző vékonyka elemzése, ezt a párat ne vidd el, majd külön teszem
- mindez megismételve virtuálisan is az Interneten; a plüssállatok meg egyéb tárgyak helyett a reklámjaik
- aztán az egész virtuális szemétdomb is megismételve egy keresőrobot memóriájában, hogyha sikerült is kitörölnöm a publikus helyről, amit nem akarok látni, azért még mindig ott legyen az, el ne felejtsem már,
- aztán újra megismételve egy másik keresőrobot memóriájában, stb. atb. a végtelenségig…
------
Kérlek, vidd el innen ezt a sok nyavalyát, amivel körülveszem magam, a fészkes fenébe. Ezzel egyúttal megajándékozol egy csomó hellyel, és idővel, amit ezek elfoglaltak.Ne hozz sikert, dicsőséget, szeretetet, békességet, boldogságot, áldást, ne hozz semmi jót, annyit hoztál már, és mi lett az eredmény – ezek megjönnek maguktól is, ezek az emberi elme természetes állapotai.
Ha van nekik hely. A polcon. Meg az életben.
Szabadíts meg a hülyeségeimtől. A gonosztól. A többivel magam is elboldogulok.
------
És kollektív hülyeségektől.Valaki valahol a Világban föltett egy honlapot APEH… kezdetű névvel. Nem is tudott a magyar adóhatóságról. Sokaknak tetszett a honlapja, hivatkoztak rá egyre többen – annyira, hogy egy idő után a keresőrobotok az APEH.HU elé tették. Ebből az lett, hogy akik nem a böngésző címsorába, hanem a keresőgépbe szokták beírni a portál nevét, ahova be akarnak jelentkezni (rossz szokás, de sok ilyen felhasználó van), nem tudták az APEH.HU-t elérni, nem értették, hogy mi van, és nem tudtak határidőre bevallást készíteni. Hívták az ügyfélszolgálatot, de azok nem értették, hogy ezek mit nem értenek. Azokat elmarasztalták, ezeket megbüntették.
(Közérthetőbb példa: 56 novemberben a Szabad Európa biztatott: jönnek, tartsatok ki. Nem jöttek, ezt a rádió nem tudhatta, emiatt meghalt még néhány száz ember, köztük sok gyerek.)
Akarta ezt valaki?
Ettől is szabadíts meg, kérlek. Ez már nem megy? Nem lehet? A golgotai misztérium csak a személyes üdvre vonatkozik?
Ez baj. Azóta eltelt kétezer év, már más problémáink is vannak: ma már szinte semmi sem függ az egyéntől, a magánéleten kívül semmit nem lehet egyedül csinálni. Ja, hogy ehhez már egy új megváltás, új üdvtörténet kellene … ez már nem a Te kompetenciád, … hm …
Akkor engem vigyél innen most már el.
Eleget voltam már itt bajkeverőnek – itt, ahol nem érti az egyik, hogy mit nem ért a másik, és nem is érdekli, mert nem az ő dolga.
Hogy? Már elvittél? Nem értem … akkor … én … el vagyok vive? Ez itt körülöttem most már az? Ja, ne kérdezzek marhaságot, ezek nincsenek külön. Hát hogyan vannak? Ahaaaa: mindenkinek a saját hite szerint …
Izé … khm… khm … akkor … szóval … majd valahogy …
A plüssállatokat inkább hagyd meg.
2010. július 30., péntek
Madáretető, filozófia
Kertben láttam, ötletes megoldás: egy kisméterű - eredetileg föltehetően üvegpalackot burkoló - hálóba tették a magokat, a hálón vízszintesen átdugtak egy pálcát, úgy, hogy mindkét oldalon kiáll a hálóból, és a hálót fölakasztották a fára.
A függeszkedni szerető madarak, pl. a cinke a hálón kapaszkodnak, az ágon ülők, mint a rigó a pálcára ülnek, úgy csipegetik a magokat a háló szemein keresztül. Azonban ezt a két madárfajtát egyszerre nem látom ott, mintha kerülnék a másfélék társaságát.
Lehet, hogy ezek a különböző fajták kölcsönösen büdösnek, hülyének, inkompetensnek, intoleránsnak, elzárkózónak, tolvajnak, szélhámosnak, hazaárulónak, despotának, alkotmányellenesnek tartják egymást? Aki mindkettőt érti, ismeri, elfogadja a természet értékes részének, olyannak, amilyen - az az ember.
Meg esetleg a macska.
Namármost: a különböző beállítottságú emberek is valahogy így vannak egymással. Csakhogy nincs senki, aki mindegyiket értené, ismerné, és elfogadná olyannak, amilyen.
Vagy, ha van, nem nyilvánul meg: esetleg mindenki őt kezdené el szidni a végén.
2010. január 10., vasárnap
Karácsony 17. napja
Karácsony 1. napja december 25-e. Meddig tart a Karácsony? Ameddig a karácsonyfa áll.
Nálunk a karácsonyfa a padlótól a plafonig ér. Ekkora fát megvenni és díszíteni külön családi projekt.
Sőt, nem is csak díszítjük: előbb meg kell építeni. A rövidszőrű fák nagy része alul szélesedik, az ilyen fa, ha magas, a lakásban széles akadály lenne. Azonkívül a szőrük ritka, a tetejükön egy hosszú, oldalág nélküli antenna, vagy szurony meredezik - rondák.
Hosszúszőrű fát veszünk. Ezek viszont általában nyomorékok, sérültek, itt-ott hiányzik egy-egy ág, ortopédek - nagy méretben ezek is rondák. Veszünk hát sok-sok pótágat, és a hiányzó ágak helyére precíz munkával becsapoljuk, beillesztjük ezeket, ahogyan az asztalos becsapolja az asztal lábait.
De ez még semmi: a rossz helyre nőtt ágakat, amitől a fa nyomorékul nézne ki, tőből levágjuk, és az előbbi módon egészségesebb helyre illesztjük.
Továbbá: a hosszúszőrűnél is előfordul, hogy alul túl széles. Ilyenkor az alsó hosszú ágait tőből levágjuk, a legbelső ízüket leamputáljuk, és az így megrövidített ágakat az eredeti helyükre visszaoperáljuk. Ha mesélnék, nem hinném - hát kinek van ideje erre a marhaságra Karácsony napján?
Így alakul ki a karácsonyfa tojásdad formája, ami már inkább egy széles tujára emlékeztet, és nem fenyőfára. Lakásban így célszerű.
Ezután a még mindig rossz irányban álló ágakat damillal föl- meg lekötözzük egymáshoz, vagy a törzshöz. Családtag lesz hetekig, legyen szép, telt, arányos. Olyan, mit nőm, meg én.
Na, most már lehet díszíteni.
400 lámpácska van rajta, 4db 100-as fűzér*.
Ez a sok minden olykor 10-12 óra munka. Ha nem kezdjük el 23-án este, gyakran nincs készen szentestére, csak szentéjszkára, úgy éjfél felé.
Az eredmény valami ilyesmi.
Mostanában a barátoknál a karácsonyfát keresem a szememmel. Elszomorodom, ha kicsi, nyavalyás, vagy már kidobták.
Egy ilyen fa kidobására nehezen szánjuk rá magunkat. Nálunk ezért a karácsony sokáig tart, néha február végéig is. Eszter olykor türelmetlen, le kellene szedni már, elveszi a helyet. Csak nem féltékeny a karácsonyfára? Való igaz, azon több a dísz.
Jó, akkor majd, leszedjük. És nagyon várom a következő Karácsonyt, hogy újra építhessek karácsonyfát.
Építeni jó. Homokvárat, házat, Nemzetközi Űrállomást, karácsonyfát, ki mihez ért. Erőművi teljesítményoptimalizálót már építettünk, nagyjából 3 év alatt - már nincs meg, egy informatikai rendszer általában 6-8 évig él. Gyereket is építettünk, úgy 16-18 évig tartott. Megvan, nyilván még sokáig.
Most karácsonyfát tudok építeni.
----------------
* 2 régi izzós és 2 újabb, ledes fűzér. Ennek a két dolognak nincs még közös neve: a led nem égő és nem izzó. Lámpácska, vagy micsoda. A kompakt fénycső nevével is baj lesz, nem lehet kimondani - a nyelvészek már most javasolhatnának egy használható és nem félreérthető nevet.
2010. január 4., hétfő
Nemeskürty István: Magyar Századok, 2009
A szerzőt a magyarság története, fennmaradása foglalkoztatja . Szeretem a tudomány és az ismeretterjesztés határán mozgó, jól olvasható stílusát, és a hétköznapi józan ész adta fölvetéseit.
A tudományos közvélemény, ha jól értem, nem szereti. Mintha bosszantaná a tudományon kívülről érkező kérdésfölvetés.
Mária Terézia koráról
A Rákóczi-szabadságharc utáni időkről, az 1700-as évekről, van szó:
“ (…) az ország török hódította, zsoldosok dúlta területe szabad immár, csak lakója nincs. Úgyszólván üres. A (…) javarészt magyar őslakosság kipusztult. (…) Természetes, hogy (…) be kell népesíteni, az azonban már nem természetes, hogy a hatalmas földbirtokokat hadseregszállítókból arisztokratákká kinevezett idegenek kapták, akik tömegével toborozták a földművelésre hajlandó német, szlovák, szerb családokat.” 333. o.
„ (…) de miképpen maradhatott meg hétköznapok beszélt nyelvévé a magyar nyelv, amikor az ország lakosságának túlnyomó többsége letelepedéskor egy árva szót sem tudott magyarul? Szinte megfejthetetlen titok ez (…) az ország lakossága egyetértett abban: a közös érintkezési nyelv a magyar.
(…) vagy talán mégis több magyar maradt meg, mint amennyit császár őfelségének hivatalos statisztikái nyilvántartottak? (…) többen merészkedtek elő a (…) rejtekhelyükről, mint gondolnánk? (…) Az 1729-ben (németül) kiadott Magyar nyelvmesterbe (…) még a háziállatoknak szóló magyar utasító-szavakat is fölvette (a szerző), hiszen `azok csak magyarul tudnak’.” 335. o.
“(…) ha egyszer annyira ki volt vérezve az ország, 1720 előtt, márpedig ez tény*, akkor honnan támadt az országgyűlésnyi nemesúr, akinek egyéb gondja se volt, mint a nemzetünk iránt jószándékú uralkodó hasznos kezdeményezéseit elgáncsolni? Nem mindegyikük lehetett arisztokratává gazdagított német vagy cseh hadiszállító. (…) azok nem is tudtak magyarul.” 348. o.
“Csudálatos, hogy noha az ország lakossága kipusztult és/vagy kicserélődött, a nemzet erényei és hibái, jellegzetességei, sőt nyelve mégis tovább öröklődött.” 449. o.
-------------------
A magyar-szlovák viszony történetéhez
“A huszitizmussal a magyar történeti gondolkodás nem foglalkozott jelentősége szerinti alapossággal. (…) a huszita csapatok (…) végigdúlták a Felvidéket, csak fél évszázad múlva sikerült őket Mátyás királynak megfékeznie. És ez a háború nem (…) hitbéli jellegű; ez bizony ellenszenvből és szerzésvágyból fakadó rabló-hódító hadjárat volt. A honfoglalás óta először sikerült ellenséges érzületű szomszédnak tartós, fél évszázados pusztításra berendezkednie hazánkban.” 113. o.
(…) az ország egyharmada a honfoglalás óta először vált betolakodó szomszéd zsákmányává. 1428-ban (…) a huszita támadók Pozsonyig nyomultak.” 119.o.
“Írják, hogy (Zsigmond király lánya, Habsburg I. Albert özvegye,) Erzsébet királyné (…), mert nem a fiát (a későbbi V. Lászlót) választották királynak, (… 1440 körül) felfogadta a Felvidéket dúló huszita vezért, Jan Giskrát: foglalná vissza számára az egész országot.” 118.o.
Hunyadi Jánosnak “Giskrát nem sikerül végleg kivernie, pedig legalább hat kisebb-nagyobb hadjáratot vezet ellene.” 131.o.
„(…) sok, országosan ismert név viselője hal meg birtokán, vagy annak közelében. Érthetetlenül hiányzik mind a mai napig egy alapos monográfia Giskra (…) felvidáki rémtetteiről. Úgy tűnik, a lakosság egy része segíthette őket.” 132.o.
Echardt Tibor, USA-ban dolgozó magyar diplomata 1943-ban Horthy-hoz írt kb.60 oldalas helyzetelemzésének, ide vonatkozó részlete: ”A `cseh-szlovák’ állam egyetlen funkciója a propaganda, kevésbé Hitler ellen, kit a szövetségesek úgyis agyonvernek, hanem főleg Magyarország ellen, amely még nincs eléggé kompromittálva, s a cseh imperializmus útjában áll. (…) Az Egyesült Államokban Benes 1500 embert fizet, csaknem valamennyi propagandista.” 496.o.
“Eckhardtról itthon tudni se mertek (hadiállapot volt az USA-val). Küldözgette haza – kerülő úton – jelentéseit és javaslatait figyelembe sem vették.” 484.o.
--------------
* Honnan is tudja ezt a Szerző?
2009. december 24., csütörtök
A jászol és a garázs mitológiája
2009. november 9., hétfő
Szaporodjatok és sokasodjatok
Meghagytad nekünk, Uram ezt a kötelezettséget, Mózes annak idején kétszer is szólt* miatta.
Teljesítettük. Mindjárt 7 milliárdan vagyunk.
Fogy az ivóvíz, a gleccser, a jegesmedve, a jó levegő, a parkolóhely, az életlehetőség. Élelem is egyre inkább csak génmanipulált, mesterséges van. A húsgyárakban világszerte tehenek tízmilliói toporogrnak 5-6 négyzetméteren saját ürülékükben, zölt legelőt egész életükben nem látnak. Megtelt a 150-millió négyzetkilométer**. Nincs hely kivándorolni, újrakezdeni.
Konrad Lorenz az emberiség egyik halálos bűnének nevezete a túlszaporodást***. Amíg úgy szaporodunk, mint rágcsálók, addíg úgy is fogunk elpusztulni, mint a rágcsálók - valami ilyesmit montott****. Rád nem hivatkozott. Beszéltél vele erről?
Most aztán mi legyen?
----------*Mózes 1. könyv 1. rész: Teremtés 6. nap.
Mózes 1. könyv 9. rész: Noé és családja
** Ennyi szárazföldet teremtettél. Megszámoltad?
*** A szaporodás nem csak biológiait: technikait is jelent.
**** Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne.
2009. november 2., hétfő
Halottak napja, 2009
Úgy képzelem, hogy a halottak erre a napra feldíszítik a sírjukat. Hajnalban izgatottan, suttogva tesznek-vesznek, apró halvány kezeikkel, ügyesen: virágcsokor, fenyőgally, koszorú, gyertya, mécses.
- Jönnek a rokonok, legyünk tiszták, szépek.
Nekik ez a Karácsony.
2009. október 23., péntek
Találkozás egykori iskolámmal
50 éve működik a Mártonhegyi úton az általános iskola, az évfordulóra színvonalas ünnepséget rendezett. Én a volt diákok erre az alkalomra ad hoc alakult énekkarában énekeltem.
Hogyan értesítettek? Hiszen kapcsolatot nemigen tartottunk, mint iskolatársak biztosan nem, az ünnepségről sem tudtam. Nem is emlékszem már, valószínűleg véletlenül. Kellemes barátságos társaság verődött össze, így, spontán. Aki énekelni szeret, rossz ember nem lehet.
40-en lehettünk, vagy lehetünk is még, ha akarunk továbbra is együtt énekelni, és lesz kinek. A próbák majdnem egy évig tartottak, kb. havonta egyszer, esténként. A vége felé sűrűn.
- Hol voltál? – kérdezték próba után.
- Az 50-éves csajokat kergettem.
Élmény volt őket látni 40 egynéhány év múltán. Milyen lenne most elcsábítani őket, komolyan beléjük szeretni, fölforgatni az életüket, beteljesíteni az akkori a kiskamasz fantáziákat. Közelről megismerni, akiket 40 éve csak dülledten bámultam, belestem folyton a szoknyájuk alá, a balatongyöröki úttörőtáborban*1* meglestem öltözés közben, télen meghógolyóztam, féltem a csúfolódásuktól, boldog voltam este, ha aznap valami ürüggyel vele lehettem*2*…
Egyik nagy – akkor kicsi: másodikos elemista – szerelmem, a kis szöszke is itt van. Együtt gyalogolunk haza*3* próba után néhány utcasarkot, kb. annyit, mint annak idején*4* iskolatáskával. Édes jó Istenem!
Lejárt garanciájú nemi szerv vagyok, mi a fészkes fenét lelkizek itt már*5*? De, hát ők is azok! És ropogósak, szexisek, egészségesek, vidámak, értelmesek*6*. Remélem, én is.
Na! Akkor most?
Hagyjuk ezt. Egyelőre*7*.
A próbákat volt énektanárunk, a 80-on fölül járó legendásnak tartott Karcsi bácsi - emlékeim szerint apró mérges bácsi, zseboroszlán*8* - vezette. Kitűnően*9*.
Ennyi idősen!
Nem értettem, miért legendás – nem szerettem annak idején. Féltem tőle. Mai eszemmel talán azért, mert nem artikulál jól, motyog, nehezen érteni. Azt hittem akkor, haragszik rám, vagy utál. Azonban a baráti hangnem, ahogyan velünk bánt, és a szakmai színvonal ennek ellenére már gyerekkoromban is feltűnt.
Sőt! Gyerekkorom egyik alapvető szellemi élménye fűződik többek között őhozzá. Nemcsak őhozzá, hanem az egész igényes, színvonalas mártonhegyi iskolához: hatodikos lehettem, amikor lassan tudatosult, hogy kb. egy év énektanulás után, az énekórai közös éneklés kezd élvezetes lenni. Eleinte gyötrelem volt, most élvezet. Szépen szól. Jó a hangulat.
Gondolkodtam akkor ezen. Más tantárgynál hogyan van? Az olvasásnál, különösen a verstanulásnál – megfigyeltem – ugyanígy: minél többször mondom el a verset, annál jobban tudom. A testnevelés is ilyen, részben. A matematika nem, az másfajta, nem ilyen készség-jellegű.
Érdekes: ha az agyamat és testemet sokat használom, nem kopik, hanem javul. Egyre jobban megy. Ellentétben a körülöttem lévő szerkezetekkel, vízcsapokkal, elektromos berendezésekkel, amelyek folyamatosan mennek tönkre. Az elem a zseblámpámban, vagy az imádott távirányítós autómban a használattól nem erősödik, hanem gyengül.
Tehát az én agyam, és testem különlegesen vannak megépítve*10*. Ilyen tulajdonsága semmilyen más általam látott gépezetnek vagy tárgynak nincs.
Ezt akkoriban ismertem föl – legalábbis ma így emlékszem vissza. Megfogalmazni szabatosan nyilván nem tudtam. Valami olyan stabil érzés, hogy a kitartás eredményt hoz. Ilyen érzést a Bibliából szívhattak magukba sok-sok évszázad diákjai*11*. A 60-as években én ezt énekórán vettem először észre a mártonhegyi úti iskolában. A Kodály-módszer?
És a mai diák?
-------------
Két alapvető élvezetet tanultam tehát, anélkül, hogy ennek bárki is tudatában lett volna: a szexet és a szellemit*12*. Két másikat viszont nem tanultunk meg: az érdekérvényesítést és az együttműködést. Ennek technikáit, gesztusait, metakommunikációját*13*. Anélkül, hogy ennek bárki is tudatában lett volna.
És a mai diák?
-------------
Hatodikos nagyfiú vagyok, karének Karcsi bácsival. Egy székre áll, hogy lássék. Arra az olcsó, csővázas, hajlított-furnér ülésű és támlájú, csúszós, hideg irodaszékre. Valami hamisságtól, aminek észlelésére nincs is antennám, hirtelen dühbe gurul, kiabálni és toporzékolni kezd. A szék beszakad. Senki sem röhög, ijesztő jelenet. Mi lesz ebből? Félek*14*.
Most pótolhatjuk a röhögést*15*. Nagyot ugrott Sárika, beszakadt a ládika. De nem teljesen szakadt be, toporzékolható az még*16*, Karcsi bácsi tehát intenzíven toporzékol tovább, míg ki nem fogy belőle a toporzék*17*, mint zseboroszlánból a viszkasz. Utána új szék kerül elő, visszaáll a rendes éneklés.
Ma már ilyen nincs, oldott a hangulat*18*, élvezzük. De, ha lenne, poén lenne, röhögnénk, mi is, ő is. Lehet, hogy akkor is az lett volna felnőtt szemmel, csak gyerekként nem. Ki tudja már.
-------------
Az iskola átépült, kibővült, 12 osztályos, német tagozatos lett. Az akkori tantermek nagyrészt megvannak. Keresem az ismerős helyemet. A katonás iskolapadok helyett asztalok vannak, a székek szellemes konstrukciók: felfordítás nélkül lehet az asztalra fölpakolni takarításnál. A falakon gyerekrajzok, hirdetmények, órarendek, gyerekdumák, kézimunkák kollázsai. Először a rendetlenség érzetét kelti, szokni kell. Annak idején üres, tiszta és szent volt a fal, katonásabb idő volt.
Számítógépet, monitort nem látok – ez bosszant. Szerencsére digitális táblát sem.
Új a tornaterem. A sportpálya, a lelátók a régiek.
Az irdatlan freskó az irdatlan bejárati tűzfalon – ez az osztálytermek hátsó fala – még a régi. Sohasem értettem hogy mit ábrázol, de elég jó.
--------------
A diák a tanárt magasnak látja, vagy képzeli: a katedrán, messziről magasnak tűnik. Felelés közben a tanár ül, vagy távolabb áll, nem adódik alkalom összehasonlításra. Ez így volt és van rendjén: csajok közel, tanarak távol. Mikor véletlenül mellé sodródtam valami tumultusban, akkor vettem észre, hogy Karcsi bácsi a vállamig ér. Zavarba jöttem, furcsa volt.
---------------
Keresem az iskola honlapján a volt tanárok és régi osztályok tablóit. Senkit sem látok. A jubileumra oda lehetne tenni: http://www.tamasi.sulinet.hu.
---------------
Diri bácsi ott volt az ünnepségen, közel 90 évesen, bottal. A nevemre emlékezett, arra is, hogy hol ültem. Az arcomra nem. A hangja a régi, csak gyengébb. Erélyes főnök volt, olykor durva, de jólelkű, normális. Értettem, hogy mit miért tesz. Nem féltem tőle.
Egyszer egy diákot, aki orosz könyvet égetett, a reggeli sorakozónál kizavart az utcára, hogy többé be nem teheti a lábát az iskolába. Szörnyű patáliát rendezett, mindenki hallatára. Demonstratív akció, az állását kellett féltenie. Nem mondta, de értettük.
Biológiát tanított, jól.
---------------
8. osztály, buszkirándulás, többnapos, úton hazafelé, este. Énekelni szokás ilyenkor. És, ha lehetőség adódik, közelebb húzódni valamelyik lányhoz. A buszon lévő tanárnők a látványtól – pontosabban a gondolatától, hiszen sötét van - leizzadnak, vagy hányják magukra a keresztet, vagy a keblük a felháborodástól hullámzik vadul, ki-ki ahogy szokta: jaj, a diri meg ne lássa. Egyszer csak halkan, de azért jól hallhatóan hátraszól a diri az idegenvezetői ülésről: ugyan hagyja már kolléganő, hát maga is csinálja.
---------------
Most olyan a hangulata az énekkar tagjainak - olvasom a levelezést -, hogy folytatni kell, maradjunk együtt, mint amatőr énekkar. Barátságos gondolat. Ehhez szakmailag kézben kell tartani, és menedzselni kell, hogy fellépési lehetőség legyen.
Mi tartana össze minket? Most éreztünk rá, hogy együtt énekelni jó? Ennyi idősen? Hm.
Karcsi bácsi szakmailag nagyon jól kézben tartja majd, az biztos. Ennyi idősen? Hány évig még? Talán ez, hogy velünk ezt csinálhatja, fogja éltetni. És majd túlél minket.
Legyen így, csatlakozom.
----------------
Az ünnepség után gratuláltam neki, valami köszönetfélét motyogtunk, és megöleltük egymást*20*.
-------------------------
*1* Ma “gyermektábor” lenne a neve, a fiatal olvasó kedvéért. A parton volt, nincs már meg. A szabadsághegyi Gyermekvasút Úttörővasút volt.
*2* Olvasom – hol is? nem találom már -, hogy a korai koedukáció ártalmas lehet. Olyan korban kerülnek össze a fiúk-lányok, amikor még nem tudnak egymással megfelelően viselkedni. Ezért téves magatartásformák rögzülnek a másik nemmel kapcsolatban. Hát, lehet… hógolyózni most is jó…
*3* “Fiú: hazakísérhetlek? Lány: meg hát!”
*4* Nyilván máshol lakunk, mint akkor, de sokan továbbra is a környéken. A régihez hasonló helyet választunk új otthonnak, olykor a gyerekkorihoz közel. Aki messzire vetődött, talán nem is jött el.
*5* Mert hogy testizni egy ritkábban.
*6* Aki nem az, valószínűleg nem jött énekelni.
*7* Te addig vacakolsz, amíg nyolcvanéves leszel, és akkor már tényleg hagyhatod. Ezt hívják szorongásos halogatásnak.
*8* Ez a szleng nem létezett akkor. Mikor zenészektől hallottam, azonnal Karcsi bácsi jutott eszembe, felröhögtem. Te is mártonhegyi? Nem, egy ismert dirigensről volt szó.
*9* Azért nem teljesen hibátlanul: én bejelöltetném a kottában a kritikus helyeket. Akkor nem az ütemeket megszámolva, kézzel lábbal könyökkel mutogatva kellene megmondani próbán, hogy honnan újra, hanem csak annyit, hogy a 15-ös számtól.
*10* A lányok teste is biztosan, persze, persze.
*11* Ott nem a kitartás a jellemző szó, tudjuk, hanem, többek között a szeretet. Mindegy. Valamit magunkba kell szívni gyerekkorunkban. A csajok hajának szagát, akár.
*12* Ez a helyes sorrend.
*13* Európai probléma, nem magyar. Talán emiatt birkózta le gazdaságilag Amerika Európát az elmúlt 50 évben. Hogy Kelet-Ázsia mit csinál Európával a következő 50 évben, azt az iskola 100-éves fennállásakor majd mások látni fogják.
*14* Mi a náthás nyavalyától, tényleg?! Talán attól, hogy most ugyan szemmel láthatóan mással toporzékol, úgy kell annak, a hájfejű hülyének, de én is sorra kerülhetek bármikor? Ma már érthetetlen. Más a világ. Vö: Félelem.
*15* Naponta 2x1 perc intenzív röhögés! Nem 3x1 nyugtató, altató, koffein, gyomorsav-semlegesítő, fejfájás-csillapító, bélflóra-regeneráló, gyógyszergyárak-fészkesnyavalyája, hanem röhögés. Hahota, fetrengve. Szakorvosi rendelvényre. Melyik szak is lenne az? A fene egye meg ezt a humortalan, agyontechnologizált orvostudományt. Írtam erről többször: Poulenc: Szonáta, A nagy röhögés. A többit keresd meg a blogban.
*16* Toporzékolni valamit: tárgyas ige. Nyelvújítás, most csináltam. Angolul: stomp, vi/vt.
*17* Stamp.
*18* Harold Schonberg furcsanevű zenetörténésznél olvasom (hol? ide kellene írnom, úgy lenne korrekt … nem találom … szerintem ő is idézi), hogy a próbáknak és a koncerteknek nemcsak szakmai színvonala, hanem “kisugárzása” is van – ezt a szót használja a “hangulat” helyett. Toscanini koncertjei hírhedtek voltak a – valamilyen mérce szerinti – legmagasabb színvonalról, és a rossz kisugárzásról: a zenészek idegeit megviselte a munka, a feszült hangulat a hallgatóság első soraira is átragadt. A lemezen számomra ez nem jön át, szerencsére. Buno Walter koncertjei pedig ellenkezőek: a – nyilván más szempontok szerinti - legmagasabb művészi színvonal, és a jó hangulat. A zenészek is élvezték*19*.
*19* Ez egy hatvan éves példa. Én is mindjárt annyi leszek. Mai példa kellene.
*20* Le kellett hajolnom*21*.
*21* Bocsánat.
2009. június 22., hétfő
Tulajdonképpen
(egyperces novella)
Hol volt, hol nem volt, élt nálunk egy öreg-öreg befektetési tanácsadó. Volt három fia: Legalább, Legföljebb és Tulajdonképpen.
Legalábbnak az volt a véleménye, hogy egy férfiembernek az életében legalább három nője legyen. Egymás után, persze. Legföljebb pedig azt tartotta, hogy az ember legyen hűséges, legföljebb egy nővel legyen kapcsolata. Tulajdonképpen szerint mindez tulajdonképpen mindegy volt.
Teltek az évek, a fiúk megemberesedtek. Legalább beleszeretett egy kiváló színésznőbe. Az pedig annyira viszontszerette, hogy nem akarta elveszíteni semmi áron. Eltervezte hát, hogy ha kell, több különböző asszonyt fog alakítani az élete során. Először molett szőke cicababaként ment hozzá feleségül. Mikor érezte, hogy hűl a kapcsolat, mint vöröshajú végzet asszonya kezdett megjelenni a férje életében, elszerette őt az előző alakjától, az új házasság ugyanolyan boldog lett, mint az első.
Legföljebbet hármas ikrekkel hozta össze a sorsa. A három hölgy megkülönböztethetetlen volt. Eleinte mulattatta őket, hogy Legföljebb azt hiszi, hogy ugyanazzal a nővel van, és bután néz, amikor az ő drága egyetlene nem tudja, mit csinált előző nap. Aztán a nők beleszoktak a játékba, beosztották egymás között a napokat, heteket, megbeszélték azt, amit a másiknak feltétlenül tudnia kellett, és valahogy stabilizálódott ez a különös életvitel.
Az öreg-öreg befektetési tanácsadó örült a fiai jó kapcsolatainak, nem foglalkozott részletekkel.
- Diverzifikálni kell a portfóliót, fiam! – mondogatta néha Lefgöljebbnek – az egy lábon állás nem biztonságos.
Csak Tulajdonképpen, a legfiatalabb fiú fogott gyanút. Figyelmezette fivéreit, hogy furcsa ez a dolog neki, nézzenek már utána, hogyan van ez az asszonyaikkal. Nem értették, ilyen képtelenséget hogyan lehet föltételezni, sőt egyáltalán kitalálni. Egy ideig bosszankodtak öccsük mániáján, aztán megvonták a vállukat, és meg sem hallották már.
- Óvakodj a derivatívoktól – mondta apjuk, mikor Tulajdonképpen nagyon aggódott bátyjaiért
– nézd, itt a pénzügyi válság, és senki sem tudja már, melyik befektetését hol kezelik.
- És a short pozíció is veszélyes kaland – tette hozzá, amikor Legalább nagyon nem bírta már öccsét.
Tulajdonképpennek lassan elment az önbizalma, hiszen senki nem hallgatott rá. Magába fordult, munkájába temetkezett, nem érdekelték a család dolgai. Magában beszélő csendes őrültté kezdett válni. Egy szép nyári kiránduláson egy vasúti átjáróban – talán magában beszélt éppen – elgázolta egy vonat.
A temetésen Legalább válófélben lévő felesége, a vöröshajú, beteget jelentett, helyette az új barátnő, egy szemüveges magas fekete doktornő feszített Legalább oldalán. Egyeseknek feltűnt, mintha Legföljebb bájos feleségén más cipő lett volna a szertartás elején, mint a végén a sírnál – hmm, ez az illem manapság? - kérdezte valaki halkan, de senki nem foglalkozott ezzel.
Apjuk, az öreg-öreg befektetési tanácsadó ott sem volt: hiába beszéltem neki, mondogatta letörten.
A két fivér élete változatlanul pergett tovább, a gyásszal nem változott meg semmi. Most már biztosan nem fogják megtudni, mik azok a derivatívok, és mi történik velük tulajdonképpen.
2009. április 21., kedd
Münchausen báró kerestetik
Könyvbemutatón voltam, írtam róla, itt:
http://www.vitalyos.hu/portal/Munchausen_baro_kerestetik.doc
2009. március 5., csütörtök
Miért kell szoftverterv - 2
Még ha csak néhány oldalas is egy kis rendszer esetén.
Rengeteg szabad-szoftveres (open source) módon elérhető nyersanyag van, amelyből a programozó kiindulhat, amiből kevés programozási munkával, és nagy technikai hozzáértéssel gyorsan összerakható, amit szeretnénk.
A terv ilyenkor azt jelenti, hogy leülünk a programozóval, és megbeszéljük, hogy a nyersanyagaiból mit lehet, mit érdemes összerakni. Nem kitaláljuk a langyos vizet, hanem alkalmazkodunk ahhoz, amiből építkezünk.
És a végén leírjuk, hogy mit fogunk építeni - a leírás lehet pár oldal is. Ez arra való, hogy tudatosuljon bennünk, hogy mit csinálunk. Ez kell ahhoz, hogy a szoftverrel kapcsolatos problémáknak legalább egy részét időben fölismerjük, és kalkuláljunk vele, vagy megelőzzük.
A populáris világ ilyesmire nem szívesen költ. A programozó csinál valamit, és ha baj lesz vele, akkor majd utólag kitalálunk valamit. A piaci viszonyok gyakran popularitást kényszerítenek ki, mert a munka befektetésigénye eleinte kisebb. Ez a 'majd kitalálunk valamit' magatartás tartja életben például a informatikai biztonság üzletágát.
A tudatosítás és időben fölismerés igénye jellemzi a professzionális gondolkodást.
"A piac utólag szelektál, a szakember előre gondolkodik."
2009. március 4., szerda
Professzionalitás és popularitás az informatikában
Rövid definíciót mondok: A professzionalitás jellemzői az írásbeliség és a fogalmak pontos használata. A popularitásé a kattintásbeliség.
A professzionális világ költ arra, hogy tervet készítsen valamilyen módszertan szerint. A terv önállő alkotás, különbözik a végterméktől, a szoftvertől, úgy, mint az építészetben, a gépészetben, és egyéb más klasszikus diszciplínákban a terv az elkészült épülettől.
Az informatikus szakma több évtizedes folyamatos törekvése, hogy ne különbözzön, mert a szoftver egy speciális, eddig nem látott konstrukció, és nagyon vonzó ötlet, hogy a terv legyen a kezelői felület része, vagy akár azzal azonos. Azaz a szoftver legyen öndokumentáló.
Ennek a törekvésnek az egyik eredménye az on-line help, vagy környezetfüggő segítség, ami csak nagyon korlátozottan vált be. Hosszú összefüggő szövegeket nem lehet a képernyőn elolvasni már ergonómiai és egészségügyi okokból sem, a rövid célratörő szövegek olvasgatásából, amelyek az on-line help-ekben vannak, nem áll össze az egész alkalmazás ismeretanyaga.
Másik, aktuális vonulatot jelentenek a tervezőnyelvekhez páldául az Unified Modelling Language-hez készülő kódgeneráló modulok: a tervet UML-ben készíti el a szoftvermérnök vagy a programozó, utána ‘egyetlen kattintás’, és előáll, sőt el is indul a futtatható program.
Bizonyos speciális körülmények között praktikus ez, és működik is: ha ugyanabban a műszaki környezetben, ugyanarra az adatbázisra kell hasonló jellegű tranzakciókat sorozatban készíteni és végrehajtani. Általánosan működő megoldást nem láttam, és nem is tudok elképzelni.
Akkor pedig marad az, hogy külön írásbeli dokumentumok készülnek: koncepcióterv, rendszerterv, felhasználói kézikönyv, üzemeltetési kézikönyv, stb. , még akkor is, ha egyeszerűbb esetben egy-egy dokumentum csak 2-3 oldal. Ezekhez pedig a fejlesztőnek írni kell tudnia. Szakmai szöveget, összefüggően, tömören, szabatosan, olvashatóan.
A felhasználónak pedig olvasnia kell. Mégpedig kirtikus szemmel, ha a szoftver egyedi igényre készül, mert az informatikus olykor téved az igények megítélésében.
Amíg nem csináltam, nem is tudtam, hogy ezek milyen nehéz dolgok.
Az erőfeszítést a szereplők megteszik, még akkor is, ha esetleg a piac nem honorálja méltó módon: az informatikai eszköz infrastruktúra, tartós fogyasztási cikk, a munkaeszközük lesz, hosszan együtt kell vele élniük, ha alacsony színvonalú, az életüket nehezíti meg.
A populáris világ másképp működik: a tervezés helyett ‘ugyan csinálj már egy fórum-gépet arra a honlapra’ típusú felkérés érkezik a programozóhoz, aki mond egy árat, elkészíti azt, amit gondol, a felhasználó pedig a kísérleti fizika módszereivel, ütögetéssel és anyázással - innen a kattintásbeliség titulus - földeríti, hogy mit is gondolt a programozó – ez a felhasználót nem zavarja, megszokta ezt a tevékenységet, ő végül is hülye a számítógépekhez, legalább hadd szidja kedvére egy kicsit -, nem kell írásbeliség, szakember, a felek meg vannak elégedve egymással. Olcsóbb is, egyszerűbb is, mint a professzionális munka - legalábbis eleinte.
A világ informatikai iparának nagy része a populáris módszerekkel a populáris világnak dolgozik. Itt korlátlanul érvényesülnek a piaci törvények. A PC és a Windows populáris eszköz, a 100 millió 100-as IQ-jú jenki fizetőképes keresletén nőtt naggyá a 80-as, 90-es években. A szoftver elsősorban fogyasztási eszköz, szabadidős eszköz, játékszer, Interneten keresgélünk, esetleg levelezünk vele. Ez rendben van.
Az viszont már nincs rendben, amikor a populáris megoldások és gondolkodásmódok benyomulnak a professzionalitás területeire is. Amikor állami szervek, piaci szereplők, szakmai közösségek munkaeszközeit, termelési és ügyviteli infrastruktúráit is ugyanilyen habitussal, esetleg ugyanezekkel az eszközökkel készítik. Ez a jelenség okozta, hogy a professzionálisnak tekinthető Apple Macintosh számítógépet Mac OS X operációs rendszerrel nem használják ott sem, ahol igény lenne rá. Drága, és a piacon nem érvényesül.
Érvényesül viszont a nem precíz, sérülékeny, vírussal fertőzhető Windows.
A popularitás jelensége élezte ki és tette mantrává az informatikai biztonság kérdéskörét, amire ma már prosperáló üzletágak épülnek. Megbízhatatlan rendszereket építünk olcsón, utána olyan biztonsági protézisekért, mint a tűzfal, meg vírusölő újabb pénzeket kérünk. Ha még mindig van pénze az ügyfélnek, tanúsítottra lecseréljük, vagy tanusíthatóvá tesszük és utólag tanúsítjuk a szoftverjét.
----------------------
Az írásbeliség és a fogalmak pontos használata az európai kultúra legmélyén gyökerezik. A majdnem 4000-éves zsidó-keresztény és a 2500-éves görög kultúra eredményei. Művelésük a reneszánszban kezdett eszkalálódni, és ezek a készségek alapozták meg az európai tudományosság szellemi és kulturális felépítményét.
Más kultúrákban nem volt reneszánsz. Még a pravoszláv, a görögkeleti régióban sem. Amerikában sem, a mai Amerika a reneszánsz után jött létre. Írásbeliség természetesen mindenhol volt, de nem vált ilyen professzionálissá és intenzívvé, mint Európában a 15 századtól. Az európai tudományosságot, Nyugat-Európa hozta létre, a többi kultúra Európától tanulta el.
A popularitás a reneszánsz egy másik nagy vívmányának, a protestantizmusnak, a protestáns polgári ambícióknak a késői és nem egyértelműen pozitív leszármazottja. Ez tette naggyá Amerikát. A képviseleti demokráciák egyik alapja: a politikai hatalmat a képviselők népszerűségük szerint kapják. A fogyasztói társadalom és fogyasztói kultúra motivációs alapja. Közrejátszik olyan jelenségek létrehozásában, mint a környezetszennyezés és gazdasági válságok.
----------------------
Tehát, informatikai rendszer épülhet mindkét felfogásban. Alapvetően a szereplők habitusán múlik.
A populáris stílus szellemileg igénytelenebb, rövidtávon gondolkozik, egyszerű, olcsó, hosszútávon digitális környezetszennyezést okoz – hogy ez mi, arról máshol sokat írtam.
A professzionális stílus rövidtávon drágább, komplikáltabb, több szellemi erőfeszítéssel jár, és áldozatokat hoz a tudományosság, mint másból le nem vezethető, önmagáért való érték oltárán.
Illetve – ritkán olvasni erről – hosszú távon lehet digitálisan környezetbarát, ami mégiscsak egy levezethető érték.
További olvasnivaló erről:
http://vitalyos.freeblog.hu/archives/2009/03/05/Miert_kell_szoftverterv_-_2/
http://vitalyos.freeblog.hu/archives/2005/05/05/Miert_kell_szoftverterv/
2008. december 29., hétfő
Kitalált középkor
Hat év telt el Heribert Illig könyvének megjelenése óta. A történész-szakma valószínűleg annyira abszurdnak tartja Illig hipotézisét, hogy nem is vitatja érdemben, legalábbis a nem szakmabeli érdeklődő számára érthetően nem.
Pedig megoldatlan probléma húzódik meg mögötte. A jelenséggel általános iskolában találkoztam egy öröknaptár-számítási matematikafeladat kapcsán még a 60-as években.
----------
Julis Caesar i.e. 45 körül vezette be a róla elnevezett Julián-naptárt, melyben a csillagászati év 365.25 nappal egyenlő. A tört napokat a naptár úgy oldja meg, hogy minden 4. év 366 napos szökőév. Azonban ez a Julián-év kb. 11 perccel hosszabb a csillagászati évnél. Emiatt XIII. Gergely pápa 1580 körül bevezette a Gergely-naptárt, amely abban tér el az előzőtől, hogy 400 évenként 3 szökőévet kiiktat. Ez a Gergely féle év már csak kb. 3000 évente tér el egy nappal a csillagászati évtől, tehát bevezetése óta az eltérése elhanyagolható.
Közismertek az 1917-i Októberi Forradalom dátumai: a Julián-naptár szerint október 25, a Gergely-naptár szerint november 7. A kettő között 13 nap eltérés van. Pedig 15 napnak kellene lennie, mert a Julián-naptár bevezetése és az 1917. év között eltelt 1972 (azaz majdnem 5*400) év alatt az eltérés durván 5*3=15 nap lenne.
Az eltérés évszázadonként nő 1 nappal, pontosabban azokban a 100-zal osztható években nő, amelyek a Gergely-naptár szerint nem szökőévek - csak ezekben az években hosszabb a Julián-naptár 1 nappal. Tehát lehetne az eltérés csak 14 nap amiatt, hogy 1900 éppen nem volt szökőév a Gergely-naptárban, de a 13 nap kevés.
A jelenség tehát a gimnáziumi - vagy akár általános iskolai - történelmi és csillagászati ismeretekkel is fölismerhető és megfogalmazható. Vajon a megoldáshoz milyen ismeretek kellenek?
Az anomáliát első látásra a Gergely-naptár bevezetésének módja okozza: ez úgy történt, hogy 1582. október 4. csütörtök után október 15. péntek következett. (A hét napjait a naptárkérdés nem érintette.) A Gergely-naptárt tehát úgy szinkronizálták a Julián-naptárhoz, hogy 10 napot hagytak ki, pedig az eddigiek alapján 12 napot kellett volna kihagyni. Ugyanis a Julián-naptár bevezetése óta addig eltelt több, mint 1600 év 1600/400*3=12 nap kihagyását tette volna indokolttá.
Ha 12 napot hagytak volna ki, az itt megfogalmazott anomália az Októberi Forradalom dátumaival nem létezne. Valami oka kellett legyen az akkori döntésnek, ami feledésbe mehetett, amit mi már nem tudunk.
Továbbra is hétköznapi ésszel a következők képzelhetők el:
1) Tévedés történt. A Gergely-naptárt rosszul szinkronizálták a bevezetéskor, azóta is 2 nap eltéréssel jár, és igazából senkit sem zavar. Ez megmagyarázná a jelenséget.
2) A Julián-naptárt bevezetésekor történt tévedés: rosszul szinkronizálták a csillagászati évhez, 2 napot tévedtek.
3) A Julián-naptár követésénél valami anomália történt, vélhetően a korai századokban, mondjuk Augustus idejében, amikor még kialakulatlan lehetett a naptár gondozásának intézményrendszere. Valahol kihagytak 2-3 napot, és feledésbe ment az erről szóló dokumentum.
4) A 3) változat történhetett a 325-ben tartott Niceai zsinaton is.
5) Hiba van az időszámításban. Valójában nem telt el a Julián-naptár bevezetése és a Gergely-naptár bevezetése között 1600 év, csak 150-200 évvel kevesebb.
A 2)-5) esetekhez hozzá tartozik, hogy XIII. Gergely tudósainak ismerniük kellett a hibát 1582-ben, és nem akarták a Gergely-naptárra is átvinni. A naptáruk szinkronizálást a csillagászati évhez pontosan akarták végezni, és helyesen jártak el.
Az is lehet, hogy csak a hiba nagyságát érzékelték a csillagászok: azt, hogy a Julián-naptár 12 helyett csak 10 nappal tér el a csillagászati évtől - ha egyáltalán így volt -, de az okát ők sem tudták.
Az 5) lehetőség nagyon hasonlít a kitalált középkor hipotéziséhez.
A kérdés egyelőre megoldatlan.
------------------
Ezt a gondolatmenetet beleírtam a magyar Wikipedia Kitalált középkor szócikkébe egy külön fejezetként: A kérdés hétköznapi fölvetése címen.
------------------
A kérdésről való értelmes párbeszéd hiánya pedig nem tesz jót a szellemi közéletnek.
2008. október 15., szerda
Elektronikus tartalomkezelés – eszmecsere pszichológusokkal az ICon projektről
A vita arról szólt, hogy mit gondol a pszichológus a jelenlegi informatikai rendszerek zavarosságáról. Tudnak-e szempontokat adni az átlátható, könnyen kezelhető rendszerek tervezéséhez, vagy, ami ezzel egyenértékű, egy rendszerépítő sw-technológia tervezéséhez.
Meglepő, hogy leginkább informatikai üzleti szempontból szóltak hozzá.
Szerkesztett anyag.
----------------------
Fölvetés: Az IT szakma és az Internet-technológiák olyan gyorsan változnak, h. bármiféle megoldás elavul, mire elkészül, és így nem válhat általánossá, csak egy lesz a sokféle megoldás között.
Szerintem: 1) Van benne igazság. 2) A platformok nem tudnak gyorsan változni. A Windows, a Linux, az Office-ok, az adatbázis-kezelők, az IP protokoll, az útválasztás, a DNS-szolgálat alapjai két évtizede változatlanok. Az egyes verziók és alkalmazások részmegoldásai természetesen különböznek, de ezek nem érintik az alapokat. Az ICon a fenti, platformnak nevezhető kategóriába tartozik, nem a részmegoldás és az alkalmazások kategóriájába. 3) Nem általános kommersz megoldást keresünk, ilyen nincs, hanem a precíz és megbízható tartalmakat (szolgáltatásokat) igénylő szűkebb professzionális felhasználói körnek jól használható tartalmak technológiáját.
Természetesen igaz az, h. a minőségi ötleteket (a Bookline volt a példa ha jól emlékszem) ismerni, és kritikusan elemezni kell. Sok van belőlük, valóban – legalább néhányat. (A minőség a mi diskurzusunkban pszichológiai-ergonómiai értelmű használhatóságot jelenti.)
-----------------------
Fölvetés: A piac majd megoldja ezt is, nem lehet szembe menni, nem lehetünk okosabbak.
Szerintem: Kétséges, hogy platformot jó minőségben piaci viszonyok létrehoztak-e már az informatikában. Az időtálló, színvonalas platformok (pl a Unix, a relációs adatbázisok, a valósidejű programozás, a párhuzamos programozás, az ikonok használata) mind valamilyen koncepción alapulnak, amit néhány őrült értelmiségi dolgozott ki. A piacon, a felhasználói észrevételek alapján ezek nem jöttek volna létre.
A piac utólag szelektál, a szakember előre gondolkodik. Mindkettőnek helye van.
Mi az, hogy platform, és mit old meg a piac? Erről olvashatsz itt.
-----------------------
Fölvetés: A szoftverek kitesztelését egyre inkább a felhasználókra bízzák.
Szerintem: a felhasználói teszt felületi jelenségek feltárására és gyors kijavítására való a kommersz világban. A ‘mélyen lévő’ konstrukciós – a platformmal kapcsolatos – problémák kezelésére nem való. Sőt, egy felületi kezelés még ronthat is. A konstrukciós elveket a professzionális világban kell kialakítani.
A személyi számítógépek technológiája annyira végfelhasználói, elterjedése óta az informatika annyira hozzászoktatott minket a kommercialitáshoz, hogy el is felejtkezünk róla, hogy van professzionalitás is. Az ICon projekt nem a kommersz, hanem a professzionális világ számára dolgozik.
A ‘mélyen lévő’ kifejezés esetünkben, amikor a használhatóságról beszélünk nem az informatikai értelemben mélyen lévőt jelenti – az a specialisták, a műszakiak területe -, hanem az emberi gondolkodás, az emberi természet mélyén lévőt, amihez a pszichológia tudományának van mondanivalója.
A honlapkritika a kommersz világ tevékenysége. Természetesen lehet tőle praktikus ötleteket meríteni, ha van rá idő.
----------------------
Pléh Csaba pszichológus professzor megfogalmazása: valamilyen nyelvhez új szavakat könnyű, új nyelvtant (ami már új nyelvet jelent) nehéz megtanulni. A különféle alkalmazások (szoftverek) manapság más-más nyelven beszélnek és ezért mindig új és új nyelvet kell megtanulnia a felhasználónak.
Szerintem: ez a megfogalmazás gyümölcsöző lehet. Az ICon projekt ezen kutatási iránya úgy is mondható, hogy fogalmazzuk meg, h. ebben az értelemben mit nevezünk nyelvnek - az ember-gép kommunikáció nyelvének -, és mondjunk valamit arról, hogy mitől jó egy nyelv. Egyetlen konkrét nyelvet tudok példaként és kiindulásként: ‘szakkönyvszerkesztés nyelve’, a szakkönyv ismert konstrukciós elemeit tartalmazza, írtam róla itt.
És úgy általában mit mondhatunk az ember-gép kapcsolat nyelvéről? Tágítani, általánosítani kell a szakkönyvszerkesztés nyelvét.
2008. augusztus 28., csütörtök
Tizenhét kérdés az energetikáról
Levél a Szkeptikus Társaságnak
Barátaim,
Figyelmetekbe ajánlom ezt a rögtönzött áttekintést, hosszabb, mint egy blogbejegyzés, ezért külön fájlban van, itt.
Javaslom, a Társaságnak az áltudományok kérdésköre mellett vegyük föl ezt témakört is, rendezzünk belőle konferenciákat, adjunk publicitást ezeknek a kérdéseknek, és, persze, saját magunknak.
Elsőnek a 9) kérdést, az alternatív üzemanyagok kérdését javaslom konferenciatémának. Közeli, mindannyiunkat érintő ügy, sokat hallunk róla, és biztosan lehet előadót találni.
Esetleg a tüzelőanyag-cellákról szóló 10) is hozzávehető.
2008. augusztus 4., hétfő
Az informatikai rendszerek kettős természete - I
A munka-tanulás dualitás
Pontosabban: a kezelői felületek kettős természete
Alapvető, elméleti megállapítás jön, most fogalmazom meg először. Természetesen, megint a munka, a professzionalitás világról van szó, és nem a játékok, vagy a kommercialitás világáról.
1) Ha egy képernyőre ránézek, legyen az akár, egy honlap, akár egy szoftver, vagy egy közismert program – valamelyik Office például -, két dolgot teszek:Egyrészt megpróbálom megérteni, mit látok a képernyőn. Mi-mindenről van itt szó tulajdonképpen? Mi az a gondolati tér, aminek az elemei a képernyőn megjelennek? Mit tehetek itt, és hova kell kattintanom, ahhoz, hogy az történjen? Másszóval, megpróbálok gondolati modellt kialakítani magamban arról a tudásról, ami a szoftverbe be van építve.
És reménykedem abban, hogy ez a gondolati modell hasonlít a szoftver tervezőjének fejében lévő modellhez - azaz, remélem, hogy jól értem, hogy mit látok a képernyőn. Egyszerűbben mondva: megpróbálom megtanulni használni az illető szoftvert (honlapot).
Másrészt megpróbálom elintézni azt, amiért a honlapra mentem. Ez lehet egyszerű információgyűjtés, vagy lehet ügyek intézése – elektronikus bejelentés például -, ha a honlap erre alkalmas.2) Ez a kettősség, érdekes módon, az emberi tevékenységek egyéb szféráit is jellemzi: okosodni akarunk, vagy tevékenykedni akarunk.
Ez a két dolog egymásba is átfordulhat. Előfordul ugyanis, hogy egy egyszerű elintéznivaló kapcsán, mint mondjuk egy vásárlás, ahelyett, hogy az első alkalmasnak tűnő dolgot megvennénk, és ezzel letudnánk az elintéznivalót, kedvünk támad körülnézni, megismerkedni a hasonló termékekkel, sőt, a gyártókkal, a termékkörre vonatkozó szabványokkal – ezzel ismereteket (artikulált ismereteket) szerzünk, ettől jól érezzük magunkat, mert befektettünk a jövőbe.
És fordítva is megesik: tanulni indulunk, az új ismeretektől kedvünk támad valamit véghezvinni – példa lehet az előbbi vásárlási történet fordítottja.3) Ezt a kettősséget a hétköznapi életben megtanultuk menedzselni. Kapcsolatban áll ez a kettősség a rövid- és a hosszútávú gondolkodással, és így a különféle szaktudományok legnehezebb kérdéseivel: a tanulás, mint befektetés a jövőbe, a hosszútávú, az ügy egyszerű elintézése pedig a rövidtávú gondolkodással kapcsolatos.
4) A pénz világában ezt a kettősséget a vásárlás-befektetés fogalmak fejezik ki.
5) Az informatikában ez a kettősség új tartalmat nyer az informatikai rendszerek újszerűsége és használatának bonyolultsága miatt. Azon túl, hogy a kettősség a 2) pont szerint az elintézendő dologgal, a munkával kapcsolatban is fennáll, megjelenik magának az informatikai rendszernek, mint munkaeszköznek a szintjén is: a munkaeszközről is ismereteket lehet szerezni, és végül tevékenykedni akarunk, mert el akarjuk intézni az ügyünket. Az ismeretek és azok megszerzése az objektumorientáltsággal, a tevékenységek pedig a parancsorientáltsággal kapcsolatosak. A szoftver objektumorientált fölépítése segíti a felhasználót a tájékozódásban, azaz az ismeretszerzésben, abban, hogy „mi-mindenről van szó itt tulajdonképpen”, a parancsorientált felépítés pedig az ügy elintézését szolgálja.
Az IT-szakma egyik nagy kihívása, hogy egy szoftver mindkét szempontnak tegyen eleget. Az e-tartalomkezelésről írottakban a 'jártasság elve' ('familiarity princip', 'skill princip') nevet adtam ennek.Ha a dolgunk az, hogy könyv(ek)ben utánanézzünk valaminek, a kettősség 5) típusa nem lép fel: a könyv, mint használati tárgy világos felépítésű. Attól még persze lehet a tartalma badarság.
A szoftverépítő technológiák azonban erre még nem alkalmasak: nem tudatosítják a szoftver tervezőjében ezt a kettősséget. Objektumorientált technológiának mondják magukat, ami azt kellene, hogy jelentse, hogy a vele készült szoftver - ha a programozó nem tesz ellenkező erőfeszítéseket -, valamennyire objektumorientált lesz. Ennek alig látom nyomát az elkészült rendszereken. Sőt: a programozók nem tudják jól megoldani a kettős természet kezelését, ezért végül szoftverek nagy része még objektumorientált sem lesz - hanem valami zavaros felépítésű, rosszul átlátható gubanc.
Fokozza a problémákat, hogy sok alkalmazásban összekeveredik a kettősség 2) típusa az 5) típusssal: nemcsak azt nem értjük pontosan, hogy mimindent lehet itt elintézni vagy vásárolni, hanem azt sem, hogy hogyan kell ezt a szoftvert használni - ez a két nem-értés összekeveredik bennünk, és találomra kattintgatunk.
-----------
Az abszolút parancsorientált megoldásnál egy sötét képernyő van előttem, és parancsokat kell fejből begépelni. Ilyen volt a személyi számítógépen a DOS, és ilyenek a különféle Unix-ok is. Aki a parancsokat jól ismeri, és jó belső látása van annak a fejben tartására, hogy mit csinált eddig, és mit kell még csinálnia – azaz a manipulált objektumok állapotát emlékezetben tudja tartani -, igen hatékony a parancsorientáltság. A legtöbbünknek nincsenek ilyen képességei.Abszolút objektumorientált megoldásra nem tudok példát. Talán a különféle object-browser-ek közelítik meg legjobban, mint pl. a fájlstruktúrát mutató Explorer (Intéző), ha a menüsort eltüntetjük. Az objektumok fa-struktúrába rendezett fájlok, amelyek egy összefüggő szövedéket – fát – alkotnak, amiben bolyonghatunk.
A jó gyakorlat nyilván valamilyen koncepciózus keveréke lenne a parancs- és az objektum-orientáltságnak. A gyakorlatban azonban többnyire valamilyen zavaros keverékek látunk.
Példák a Windows-ból:
A Windows desktop-on (asztalon) lévő ikonok, egy része parancsnak tekinthető, mert elindít egy funkciót, vagy programot, más része objektumnak, pontosabban objektumra mutató valaminek, mert ha rákattintunk, elindul a mutatott objektumot kezelő program, és megjeleníti az objektumot, pl. egy dokumentumot.Hasonló módon az Explorer (Intéző) menüsorában a legördülő menükben lévő szövegek egy része olyan parancs, ami az Explorer (Intéző) beállítására vonatkozik, más része olyan parancs, ami a vizsgált objektumokon manipulál (másol, töröl, stb.), és vannak olyan szövegek, amelyek az objektumok közötti navigálást segítik.
A zavarosság a példákban ott van, hogy egy ikonról nem dönthetjük el, hogy parancs-e vagy objektum, ugyanígy egy menüpont szövegéről sem látszik azonnal, hogy melyik kategóriába tartozik. Ilyesmire nincs konvenció, ki kell próbálni. Ezekben az egyszerű esetekben ez általában nem okoz zavart. A zavart az okozza, hogy ez a konvenciótlanság átöröklődött a komplikált alkalmazások készítésére is, az egész személyi számítógépes szoftverkészítési gyakorlatra, és azután az Internetes alkalmazásokra.
2008. március 27., csütörtök
A magyar nyelv és a colloquial words
Az egybeírás és a különírás ügye nagyon húzós. Hogy nevezed magyarul azt, aki hitelesítést szolgáltat*?
Magyar helyesírás szerint 'hitelesítés-szolgáltató' a helyes, így egybeírva. A kötőjel az egybeírásnak a módosulata arra az esetre, ha hosszú már a szó**.
Az én hitelesítés-szolgáltatóm következetesen két szóban írja. Helytelen.
Erről a legkönnyebben a kiejtésből lehet meggyőződni: magyarban a szavak első tagja hansúlyos. Próbáld kimondani a 'hitelesítés-szolgáltató'-t úgy, hogy mindkét szava hangsúlyos - értelemzavaró, így nem beszélünk.
Az elméleti oka az egybeírásnak az, hogy a 'hitelesítés' szó főnév, főnevet pedig ragozatlan formában egymásután nem írunk, magyarban ilyen nyelvtani szerkezet nincs. Összetett szót kell alkotni vele, esetünkben un. tágyi összetétel lesz, a 'hitelsítést szolgáltató' összevonása. A melléknév az, amit jelzőként külön írunk, például: 'hiteles szolgáltató' azaz olyan akiben megbízom. Mondd ki, mindkét szó hangsúlyos.
A jelenség nagyrészt az angol nyelv hatása, pontosabban az angolból hevenyészve lefordított műszaki dokumentációk és az angol nyelvű szoftverek felületesen magyarított képernyői terjesztik. Angolban van ilyen szerkezet, elég gyakori, 'colloquial words' a neve. Pl. Certficate Authority az eredetije a 'hitelsítés-szolgáltató'-nak.
Nem az idegen szavak ártanak a nyelvnek, hanem logika föllazulása.
----------------------
* Ez egy internetes informatikai szolgáltatás: a szolgáltató garantálja az ügyfelének, hogy én, mint felhasználó, az ő ügyfele internetes honlapjának a felhasználója tényleg az vagyok, akinek az interneten mondom magam. Komplikált... Egyszerűbben mondva: a hitelesítés-szolgáltató internetes személyi igazolványt állít ki.
** Pontosabban: a 6.3-as szabály szerint a 6-nál több szótagú és 3 vagy annál több szóbó összetett szavakat a fő összetétel mentén kötőjellel kell elválasztani. A hitelesítésszolgáltatót viszont inkább mégis kötőjellel írom, mert
- nehéz kiolvasni a hosszú szavakat, különösen, ha s-sz-összetétel adódik a szóhatáron, különösen képernyőn, és különösen, ha már nagyon sokan vannak egy szakszövegben - a szabályalkotó nem gondolt ezekre a szempontokra,
- a fölkészületelen helyesírás-ellenőrzők csak kötőjellel fogadják el.
2008. március 26., szerda
Zsidótörvények az USA-ban?
1935 kürül lehettek, ahogy nálunk is. A fizikus Richard Feynman önéletrajzi könyvében írja, hogy a Columbia Egyetemen már betelt a "zsidó kvóta"*, ezért a MIT-re iratkozott be annak idején.
Hitted volna?
------------------
* Richard P. Feynman: "Mit érdekel mások véleménye?", 33.o.
Park kiadó, 2008.
2008. március 10., hétfő
Köszönöm, nem vagyok beteg
Kérdezik kedvesen aggódva, mi van velem, beteg vagyok-e, régen látszottam, kerüljek már elő.
Nem vagyok beteg. Pedig milyen jó lenne.
Kitenném akkor a fekete lobogót, elereszteném fülem farkam, ápolgatnának, én a lobógó árnyékában kedvemre álmodoznék, olvasnék, rendezném gondolataimat, tervezgetném a jövőt, senki nem várná tőlem, hogy tegyek is valamit.
És a végén milyen jó érzés lenne meggyógyulni! Gyerekkorom nagy élménye az influenzából való felgyógyulás. Amikor először kimegyek az utcára ... és nem folyik taknyom nyálam ... nem facsar az orrom, nem fáj a torkom ... látok ... hallok ... nem lüktet a láz ... szinte nincs is testem ... egyszerűen csak én vagyok: egy lendületesen, kedvemre működő valami ... és milyen izgalmas a világ ... tudok rá figyelni: az ég, az autók, a csajok ... és a nagy, nagy tervek a fejemben ...
A betegség erőt ad. Mozgósítja a szervezet tartalékait, öngyógyító képességeit. Alkalmat ad kikapcsolódásra - magadba szállhatsz ott a fekete lobogó alatt, a párnák között, egyedül lehetsz, és érzed, átéled, hogy győzni fogsz.
A betegség elmúlik. És ha elmúlt, új erőre kapsz, mint akit kicseréltek. Győztél.
Hát, iyen csak gyerekkorban van.
A felnőtt ritkán beteg. Fél is tőle: talán nem is múlik már el teljesen, talán megrongálja a testét, szövődmény marad utána, nem lesz már soha olyan, mint előtte volt, és ami annak idején győzelmes hangulatban elmúlt, azzal talán most már végig együtt kell majd élni - nyavalya az akkor már, nem betegség. Leülepszik, nem elillan. És az ágyban fekvés se olyan gondtalan.
A gyerek nem fél a betegségtől, a felnőtt fél a gyerek betegségétől őhelyette is. (Persze, ez a dolog csak a nyilvánvalóan elmúló, kikezelhető betegségeknél ilyen biztató.)
A felnőtt egyre ritkábban beteg, a felnőtt egyre inkább nyavalyás.
Szóval, nem vagyok beteg, és egyelőre nyavalyás sem.
De jó lenne betegnek lenni!
-----------------
A világ, amire rálátok, nyavalyás.
Az üzleti kapcsolataim, munkaadóim, a bedolgozóim, a szakma, az ország. A tehetelenség, a provincialitás, a leépülés nyavalyája. Vaksi tévelygés, összevissza béna és erőszakos próbálkozás évtizedek óta. Elillanó bajok helyett leülepedő nyavalyák.
Istenem, segítsd őket meg!
-----------------
... tessék? ... nem? ... én ... az én dolgom lenne? ... segí... k...köszö... i...gen...jó ... talán... hm ... hm... de hát hogyan... mit ... hagymalevest? ... nem értem ... akkor ... mit ne egyek? ... ne válaszoljak? ... ágyneműt? ... de hát az... agymenést? ... egy baráti kérdésre ne válaszoljak ilyen agymenést ... ja, jó...i...gen...
2008. február 7., csütörtök
A Nagy Röhögés
Ez a három nagy röhögéstörténetem van összesen. Legalább is most nem jut több eszembe:
A nagy röhögés -1, -2 , -3.
Az egyistenhívő nyugati vallások a Bibliával, a Koránnal, üdvtörténetet követítenek. Röhögéstörténetet miért nem?
Röhögött Krisztus? Biztosan*. Akkor miért nem tudunk róla? A tízparancsolatban egy sincs olyan, hogy
"Érezd jól magad!"
"Nevess sokat!"
"Légy boldog!"
A Korán előírja a muszlimoknak, hogy naponta hányszor és hogyan kell imátkozni. És röhögni?
Tehát az én cachinnatium-om** 3 történetből áll. Kitalálni ilyet nem tudok. Fantáziámmal kiszínezni, azt igen, persze, különben kár is lenne leírni. Kitalálni nem. Nem is leszek publicista. Féltehetség, én.
Meg egyébként is.
Meg kellene tanulni írni. Nem így, ilyen pedánsan és aprólékosan, mintha szakcikket írnék, ez így zsúfolt és fárasztó. Lazábban kellene, helyet hagyni az olvasó fantáziájának. Mint Örkény.
----------
* Vö: Hankiss Elemér: Az emberi kaland.
** Az evangélium szó mintájára csináltam a latin cachinnatio, 'kacagás' szóból. Ami egyébként a magyar szó őse. Végülis vallást alapítunk, vagy mi a fene!
A Nagy Röhögés - 3
Mottó: A nevetségesség öl. A nevetés életben tart. Élsz?
-------
Egyetemi hallgató voltam. Valakit kerestem az egyetemen, még nem ismertük egymást. Tudtam a nevét, megtaláltam a szobáját. Megköszörültem a torkom, kopogtam, és elképzeltem magamban – mert furcsa módon a dolgokat néha, így előre elképzeljük -, amint majd belépek, és megszólalok:
- Jó napok kívánok, Vitályos Gábor vagyok, XY-t keresem.
Hallottam, hogy tessék, beléptem, és azt mondtam:
- Jó napot kívánok, Vitályos Gábort keresem.
Ez váratlanul ért. Hűha... Mi van, ha valahonnan ismer már, vagy valaki fölismer a közelben - akkor azt hiszik, hogy hülye vagyok! És, ha udvariasan bemutatkozik?
- Jónapot kívánok, XY vagyok, kihez van szerencsém?
És fölkel, kezet nyújt. Akkor mit csinálok?
De ilyesmi nem történt, a zavaromat sem vette észre, egyszerűen anyit mondott, hogy sajnos nem ismer ilyen kollégát, kérdezzem meg a titkárságon, ha itt dolgozik, biztosan tudnak róla.
Gépiesen megköszöntem az útbaigazítást, kimentem. A folyosón tétováztam, hogy most mi legyen? Vissza már csak nem mehetek azzal, hogy akkor inkább én vagyok a Vitályos Gábor, játsszuk most úgy, és XY-t keresem! Ez nem működne.
Hát akkor… hazaindultam. Igy jártam, és kész.
A buszon jött a baj, ami megint vratlanul ért, ma már másodszor. Mint a hasmenés, úgy tört ki rajtam a röhögés.
Áll az ember a tömött buszon, egyik kezében a diplomatatáska, másikkal kapaszkodik, és egyszerre csak tele szájjal beleröhög az előtte álló nyakába. Utána pedig ütemesen lökdösi a röhögéssel a körülötte állókat. Ők először azt hihették, hogy egy vidám társaság van a buszon, de mikor érzékelték, hogy egyedül adom elő a műsoromat, elkezdtek furcsán viselkedni. Elhúzódtak zavartan. Mi olyan nevetséges? Kérdezte valaki, akit a legjobban lökdöstem. Egy másiknak több humora volt:
- Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni – de nem hatott rám.
Ismerkedhettem volna. A lökdösöttekkel legalább. Az ilyen kegyelmi állapot, mint a röhögés, fellazítja a gátlásokat - egy profi MLM hálózatszervező mindet megnyerte volna üzlettársnak. Vagy egy-két barátnőjelöltet lehetett volna találni*. Nem tettem... hmm...hmm.
Így utaztunk, fel-felröhögve a tömegben, és végül a leszállóhelyemhez értünk, a busz meg én. Lent a járdán kezdtem érezni, hogy a neheze még előttem van: a buszon legalább lógni tudtam a kapaszkodón, mostantól kezdve a magam lábán kell megállnom, és haladnom előre.
Nem ment a dolog. Ugyanis gyalogolni sokféleképpen lehet – hátrafelé, négykézláb, kézen állva, guggolva, bőgve, énekelve, többen összekapaszkodva, gólya-viszi-a-fiát módon, csókolózva, trombitálva, hegedülve, de röhögve nem lehet.
Egy idő múlva már azon kellett nevetni, hogy milyen látványt nyújthatok. Egy konszolidált tag megy az utcán, öltöny, diplomatatáska, menne a szerencsétlen valahova, valószínűleg tudja is, hogy hova, mert még az iránya is megvolna, de mégsem halad a menésével rendesen, mert póznától póznáig dől a röhögéstől.
Le kellett ülni a kerítésre. A fárasztó ilyenkor az, hogy néha megszűnik a nevetés, már-már azt hiszed, hogy elmúlt, fölkelsz, elindulsz, mész pár métert, és megint teljes erővel rádtör. A szembejövők rádbámulnak, a mögötted jövők visszanéznek. Csodálkoznak. Azt hiszik, beteg vagy, vagy sírsz. Hogy röhögsz, az hihetetlen számukra, ilyen nincs. Vissza kell ülni valamire, amire lehet.Aztán egyszerre csak elmúlt, kifogyott a röhögés, mint lóból a zab. Lehetett hazamenni, ahogy rendesen.
Különös mutatvány az egyedül röhögés nyilvános helyen. Próbáld ki egyszer Te is. Amíg sikerül, egészséges vagy, megvan az életerőd, más is sikerülhet még. Nincs is betiltva.
--------
* Már megint csak a pénz, meg a nők. Olyan szent és spirituális téma közben, mint a röhögés. Ejnye!
2008. február 4., hétfő
A Nagy Röhögés – 2
Mottó: A nevetségesség öl. A nevetés életben tart. Élsz?
---------------
Fazekas Gimnázium, matematika tagozat, 2. vagy 3. osztály, 70-es évek eleje.
Akkoriban egyszer csak kitört rajtunk a cédularagasztás. Lopva apró cédulákat ragasztottunk egymás hátára.
- Te figyel csak, … - barátian átkaroltuk, vállára tettük a kezünket, és már a hátán is volt a cédula. Igényesebbek írtak is rá valamit:
“2+2=5”
„Szeressétek Dezodor Emiliát” – (Szeressétek Odor Emilát, Sándor Pál filmje, 1969).
“AMIGO az ön kávéja” – (ez egy akkori reklám).
Osztálytársunk - Ádámnak nevezem, magára ne ismerjen – kiváló matekos, később matematikus lett, az az elvarázsolt típus volt, akinek reggel a hátára ragasztottunk valamit, és egész nap azzal járkált.
Matekóra, felelés, Ádámon a sor, a jó tanuló felel c. műsor várható. Azonban Ádám hátán cédula van. Ezt mi látjuk, Kavics tanár úr* nem láthatja, hiszen a jó tanuló a tanárhoz beszél, nem a táblához. Mi lassan nevetni kezdünk. Ádám lendületesen, pozitívan és ellenállhatatlanul produkálja a matekot, írja a képleteket a táblára és minden. Mi lassan belelendülünk a nevetésbe, mint eső, ha egyre jobban belefog. Ádámot zavarja a nevetés, zavarát azzal leplezi, hogy egyre intenzívebben matekozik ott elöl. Mi meg egyre jobban nevetünk. Kavics nem érti a dolgot, ezen még külön is nevetünk.
Ádám gyanút fog. Leteszi a krétát, megpróbál hátranyúlni: esetleg nem cédula volna ott? De a zakója hullámot vet, ami elfedi a cédulát, hiába tornáztatja a karját hosszasan, se jobbról (röhögni kell), se balról (hahotázni kell) nem érzékeli.
Kavics észbe kap, segítségére indul de nem ér időben oda – szaladni mégse akar, hát hogy nézne az ki. Ádám ugyanis közben végső nagy elhatározásra jut: lekanyarítja a zakóját, maga elé tartva megszemléli (toporzékolni kell), ekkor ér oda Kavics és közösen eltávolítják a cédulát (visongani kell).
Ezzel a felelésnek annyi. Kavics nem mérges, bírja a humort, őt a színvonaltalanság, a közöny borítja ki, a cédularagasztás nem, az belefér a diákvilágba. Ádám is szórakozik, nem sértődős fazon, majd ő is ragaszt másokra. Jó a hangulat tehát.
------
A következő órán Ádám újra a táblánál van, be kell fejeznie a feleletet. Kimenőben egy kéz gyorsan és észrevétlenül a hátára akart ragasztani egy cédulát, de nem sikerült, a cédula leesett. Halk kuncogással jutalmaztuk a mutatványt.
Tehát Ádám hátán nincs cédula, minden szabályosnak tűnik, mi mégis halkan nevetni kezdünk, magunk sem tudjuk, mitől. Talán csak az előbbi kuncogás lendületétől.
Ádám nagy erőkkel, ellenállhatatlanul felel, mi halkan nevetünk. Kavics rosszat sejt, megpróbál Ádám háta mögé kerülni, amúgy észrevétlenül, mintha csak véletlenül arra vinne az útja, pamparamm-pamparamm, de az akció nem sikerül, ugyanis Ádám lassan utánafordul - a jó tanuló a tanárnak magyaráz és nem a táblának. Most már röhögünk.
Ezen a ponton Ádám is és Kavics tanár úr is rosszat lépnek.
Ha ugyanis szigorúan folytatják a felelést, elcsitul bennünk a röhögés, Ádám felel, ötöst kap, helyre megy és annyi.
De Kavics nem hagyja a dolgot, lassan visszavonul az előző helyére, megnézné most már tényleg Ádám hátát. Nem sikerül, mert Ádám megint utánafordul. Mi egyenletesen röhögünk, Kavics is nevet, zavarba jön, ne röhögj már, mi van? mondja, és mi még jobban röhögünk. Ádám is zavarba jön, nem érti tényleg, mi legyen, és vesztére, előadja a tegnapi tornamutatványt, a zakója hátának kitapogatásával. Hahotázunk, magunk sem tudjuk, tulajdonképpen miért.
Ádám taktikát változtat: megpróbál blazírt lenni, mintha mi ott sem lennénk – de nem megy. Fél perc lehengerlő matekozás után föladja: lecsapja a krétát (toporzékolunk), nagy lendülettel lekanyarítja a zakóját (visítunk), két kézzel maga elé emeli magasra, hogy megnézze.
És a zakója alatt, a pulóverén ott van a cédula.
---------
Örök Guiness-rekord született volna, a jelentkezünk rá és valahogy mérni lehet. Gimnáziumi osztályt matematikaórán, felelés közben úgy fetrengeni, vinnyogni és fuldoklani a röhögéstől sem addig, sem azóta nem látott szerintem senki.
-----------
*- Kőváry Károly vagyok, diáknyelven Kavics - így mutatkozott be elsőben első órán. Nagy egyéniség, legendás matektanár volt, Rátz Tanár Úr Életműdíj-at kapott 2001-ben, elsőnek a díj történetében. Tanítványai, ha összejövünk, most már nélküle, látni rajtunk: tudunk valamit, amit kevesen – gondolati igényességet?, türelmet?, kiállást? –, azt Tőle tanultuk. Ugye, nem herdáljuk el?
